1.25 – Gyakorlatilag véglegesnek tekinthető az új pécsi közgyűlés összetétele
A Nemzeti Választási Iroda legfrissebb adatai szerint, 97,39%-os feldolgozottságnál ugyanaz a pécsi képviselő-testület összetétele, mint amit 23:45-kor már jeleztünk.
1:20 – Totális Fidesz-győzelem Mohácson – Lemond-e a polgármesteri posztról Csorbai Ferenc? Rekordmennyiségű érvénytelen voks született
Elsöprő győzelmet aratott Mohácson a Fidesz-KDNP: a nemzeti oldal jelöltjei mind a nyolc egyéni választókerületben nyerni tudtak, hetven százalék feletti eredménnyel – írja a Mohácsi Újság.hu. A szocialisták mohácsi polgármesterjelöltje, a Szekó József halála miatt egyedül induló Csorbai Ferenc természetesen szintén megnyerte a választást, 1867 voksot gyűjtve, azonban több mint négyezren szavaztak érvénytelenül – nyilván nem véletlenül. A kérdés ezek után már csak az: lemond-e Csorbai Ferenc? További részletek a Mohácsi Újság.hu-n.
00:36 – Fölényes Fidesz-KDNP-győzelem született a megyei közgyűlésben
88,92 százalékos feldolgozottságnál így szavaztak a baranyaiak a pártok listájára:
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Kereszténydemokrata Néppárt
Érvényes szavazatok: 46 664
Szavazati arány: 56,37%
Demokratikus Koalíció
Érvényes szavazatok: 10 362
Szavazati arány: 12,52%
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Érvényes szavazatok: 7 584
Szavazati arány: 9,16%
Momentum Mozgalom
Érvényes szavazatok: 7 513
Szavazati arány: 9,07%
Magyar Szocialista Párt
Érvényes szavazatok: 7 147
Szavazati arány: 8,63%
Mi Hazánk Mozgalom
Érvényes szavazatok: 3 518
Szavazati arány: 4,25%
23:45: Íme az új pécsi képviselő-testület összetétele – 90,51%-os feldolgozottságnál
Péterffy Attila polgármester
Egyéni választókerület győzteseként:
Berényi Zoltán (Fidesz-KDNP-ÖPE)
Hencsei Zsolt (Mindenki Pécsért Egyesület)Sík László Lajos (Mindenki Pécsért Egyesület)
Sajgó György (Mindenki Pécsért Egyesület)
Topán László (Mindenki Pécsért Egyesület)
Horváth Tamás (Mindenki Pécsért Egyesület)
Kővári János (Fidesz-KDNP-ÖPE)
Zag Gábor (Mindenki Pécsért Egyesület)
Auth István (Mindenki Pécsért Egyesület)
Siposné Bikali Éva (Mindenki Pécsért Egyesület)
Nyőgéri Lajos (Mindenki Pécsért Egyesület)
Ágoston Andrea (Mindenki Pécsért Egyesület)
Csaba István (Mindenki Pécsért Egyesület)
Schmuck Roland (Mindenki Pécsért Egyesület)
Fürj Csaba (Mindenki Pécsért Egyesület)
Bognár Szilvia (Mindenki Pécsért Egyesület)
Fogarasi Gábor (Mindenki Pécsért Egyesület)
Pokorádi Gábor (Mindenki Pécsért Egyesület)
Kompenzációs listáról:
Barkóczi Csaba (Fidesz-KDNP-ÖPE)
Csizmadia Péter (Fidesz-KDNP-ÖPE)
Decsi István (Fidesz-KDNP-ÖPE)
Kamarás Péter (Fidesz-KDNP-ÖPE)
Kóbor József (LMP)
Kunszt Márta (Mindenki Pécsért Egyesület)
Vári Attila (Fidesz-KDNP-ÖPE)
23:44 – Alsószentmárton: 16 Petrovics indult a választáson
Hatan indultak a polgármesteri székért, itt két Petrovics található, László és Tibor. A képviselő-testületi helyekért 46-an versenyeznek, itt 14 Petrovics indult. Este nyolc órakor a Baranya megyei Alsószentmártonban még mintegy harminc választó várt arra, hogy leadhassa voksát – tájékoztatta a település jegyzője, Tamás Gábor az MTI-t. A csúszás okaként azt mondta, hogy „a bizottságnak adminisztrációs nehézségei adódtak”, emellett a település 70-80 százaléka kívánt szavazni, és sokan a szavazókör bezárása előtt jelentek csak meg leadni a voksukat. Többen a nap folyamán már próbáltak szavazni, de a „tömeg” miatt valószínűleg úgy döntöttek, hogy a hét órai zárás előtti időszakban térnek vissza, bízva a kisebb „forgalomban”.
23:33 – Elsöprő többséggel nyert Vass Péter Szigetváron
– Azt gondolom, az jelent valamit, hogy a szavazatok mintegy 65 százalékával engem tiszteltek meg a szigetváriak. A nyolc körzetből hetet elhoztunk egyéniben, ez szintén nagy szó. A Szigetvárért Tisztességgel Egyesületben mindenféle párthoz és civil szervezethez tartozó embert tömörítettem, ez a helyieknek tetszett – mint azt az eredmények is mutatják – fogalmazott a polgármester. Abban bízom, hogy ez a város Zrínyi Miklós nevéhez hűen olyan helyre kerülhet fel, ahol 100 év múlva is büszkén emlegetik majd a várvédők történetét.
Hozzátette: – Továbbra is Szigetvárért dolgozom, azt a munkát amit öt évvel ezelőtt elkezdtem, folytathatom. Engem ez tölt el óriási büszkeséggel.
23:58 – Péterffy újságírói kérdésekre válaszolt
Az összefogás sikerességére vonatkozóan Péterffy Attila a következő választ adta: „Intenzív kampány volt, ezekkel a pártokkal, ezekkel a civil szervezetekkel, tehát az összes támogató szervezettel együtt, és azt hiszem, hogy hét napból hét napon át kampányolva bebizonyítottuk azt, hogy együtt tudunk működni, ráadásul ilyen eredménnyel. Úgyhogy engedjék meg nekem azt, hogy optimista legyek a következő öt évre, és még további évekre vonatkozóan. Együtt fogunk tudni működni, menni fog.”
Mellár Tamás a következőket tette hozzá: Amikor összeállt az ellenzéki együttműködés, az nem volt véletlen, mert össze kellett csiszolni a népeket. Olyan közös programot, közös értékrendet állítottunk össze, ami nagyon fontos volt, mert az elmúlt két hónapban senki nem lógott ki a sorból, mindenki egyetértett benne. Én ezért vagyok optimista, és ezek alapján együtt lehet dolgozni majd, és a nagy kérdésekben is egy nagyon produktív együttműködést lehet kialakítani. Erre szükség lesz, mert nagyon nagy feladatokat kell megoldani itt, Pécsett.
Az egész ciklusra vonatkozóan Péterffyék szeretnék, hogy a pécsiek érezzék, hogy új befektetők érkeznek és valódi munkahelyeket hoznak. A turizmus fejlesztése is fontos, hogy Pécsen újra megjelenjenek a turisták, és bevételt hozzanak. A lakhatást is nagy problémának tartják, a fiatalok tömege nem lát kilátást, hogy lakáshoz jusson, ezért ez egy nagyon komoly szándékuk. A közbiztonság kérdésében is drasztikus változásokat szeretnének, hosszan tartó eredményeket produkálva.
23:12 – Villányban vállalkozás szemléletű településirányítás kezdődhet
Villányban Mayer István független jelöltet választották meg polgármesternek. Aki nagy kihívásnak tekinti a megbízatását. Úgy véli, mostantól Villány is rátérhet arra az útra, amelyen már nagyon sok település elindult: vállalkozás szemléletű településirányítás kezdődhet. Így pedig sokkal nagyobb hatékonysággal kiaknázható lesz az a potenciál, ami a városban rejlik, s eddig csak egy részét sikerült kihasználni.
23:10 – Szentlőrincen ismét Koltai Pétert választották polgármesterré
A régi-új városvezető így fogalmazott: – Az elmúlt öt év munkáját értékelték most a szentlőrinciek. Ebben az ő munkájuk is benne volt. Továbbra is szeretnék/szeretnénk ha a településünkön nem egymás ellen, hanem egymásért dolgoznánk. Minden döntésünkkel a szentlőrinciek többségének az érdekeit képviseljük.
23:05 – Videón Mellár Tamás és Péterffy Attila nyilatkozata
22:55: Bólyban nem történt csoda – egyedüli indulóként ismétel Hárs József
– A mostani választáson a részvétel kicsivel magasabb volt, mint öt évvel ezelőtt – örülök annak, hogy valamivel többen nyilvánítottak ezúttal véleményt. A képviselő-testület hat tagjából öten újra indultak – mind az öten bekerültek az új testületbe. Ami irányadó eredménynek számít, hiszen azt mutatja, hogy a városvezetés munkájával elégedettek a bólyiak – fogalmazott lapunknak Hárs József.
22:53 – Harkány polgármestere: „Az emberek elismerik és támogatják, hogy jó úton járunk”
Harkányban Baksai Endre Tamást újabb öt évre a város vezetőjének választották, háromszor annyi szavazatot kapott, mint a második jelölt.
Ő erről így nyilatkozott: – A választások visszaigazolták, az emberek elismerik és támogatják, hogy jó úton járunk. Az elmúlt öt év elvei mentén haladunk tovább. A család, a munka, a fiatalok, az idősek a létezésünk fő pillérei. Hogy a programunk működjön, ahhoz bevételek kellenek, s ennek forrását a fürdő fejlesztésében látjuk.
22:50 – Siklós új polgármestere is nyilatkozott lapunknak
Riegl Gábor (Fidesz, KDNP) Siklós új polgármestere úgy értékelte nagyarányú győzelmét, hogy a siklósiak láthatóan a változásban látják a jövőt. Mert ők szakmai alapokon közelítették meg az embereket, végigjárva a város minden szegmensét a sporttól a civil életen át az egészségügyig, oktatásig.
– A programunk legfőbb eleme a munkahelyteremtés egyfajta technológiai parkkal, és turizmusfejlesztéssel, melyben fontos szerepe van a várnak, a fürdőnek és a máriagyűdi kegyhelynek, valamint a szőlőhegyet is szeretnénk bekapcsolni a turisztikai vérkeringésbe. Emellett az otthonteremtésben, a fiatalok megtartásában is határozott elképzeléseink vannak.
22:48 – Nézze meg, mit mondott Hoppál Péter!
22:47 – Nézze meg Vári Attila nyilatkozatát!
22:43: Polics József ha szorosan is, de behúzta Komlót
– Rendkívül szoros eredmény született, a szavazatok újraszámlálására bizonyosan sor kerül. Eddig is megtettem mindent a város fejlődése érdekében, és ez a jövőben sem lesz másként. Az eddigi adatok alapján az látható, hogy az ellenzék lesz többségben a képviselő-testületben – ez a választói döntés született, ezzel kell együtt dolgozni. Bízom benne, hogy mindez nem megtorpanáshoz vezet, hanem a város érdekeit szem előtt tartva tudunk tovább haladni – nyilatkozta lapunknak Komló újra megválasztott polgármestere, Polics József.
22:35: Új városvezetőt választottak Pécsen
Péterffy Attila (Mindenki Pécsért Egyesület) lett Pécs polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után (az eredmény nem végleges).
1. Péterffy Attila (Mindenki Pécsért Egyesület) – 53,15 százalék (27 622 szavazat)
2. Vári Attila (FIDESZ-KDNP-ÖPE) – 41,02 százalék (21 319 szavazat)
3. Dr. Kóbor József (LMP) – 3,76 százalék (1955 szavazat)
4. Komáromi István (Független) – 1,04 százalék (539 szavazat)
Pap András (Független) – 1,04 százalék (539 szavazat)
22:30 – Az LMP is megszólalt
Dr. Kóbor József, az LMP polgármesterjelöltje nyilatkozott a lapunknak. – Mi azt szerettük volna ha a zöld politika önálló képviseletet nyerjen és erős legitimitása legyen a pécsi közgyűlésben, ami meg is történt. Kicsit sajnáljuk ugyan, hogy a második mandátum nem jött össze, viszont jelentősen többet értünk el, mint ami az elsőhöz kell. Én úgy gondolom, hogy ennek a fényében és látva azt, hogy ellenzéki győzelem lesz, amelynek mi is része vagyunk. Viszont az, hogy önállóan indultunk és önállóan valljuk a politikai nézeteinket mi ki fogunk maradni azokban az esetleges súrlódásokból, amelyek az ellenzéki szövetséget jellemezni fogják – tájékoztatott bennünket Kóbor József.
22:24: Pécsváradon Zádori János maradt a polgármester
– Óriási dolog, hogy ilyen sokan támogattak és ilyen nagy arányú volt a győzelem. Az arányok a legitimitást jelentik, ezért ez egy nagyobb felhatalmazást jelent. Úgy érzem, élvezem a település bizalmát, és ezt nagyon szépen köszönöm. Megpróbálok mindent megtenni, hogy megfeleljek az elvárásaiknak, és természetesen a kampány alatt a fórumokon kapott kritikákat rögzítettem és megpróbálok korrigálni ott, ahol lehet – nyilatkozta lapunknak az ismétlő városvezető.
22:22: Sásdon Jusztinger János eddigi alpolgármestert választották a település első emberének
– Magas részvétel mellett komoly felhatalmazást kaptam a sásdi polgároktól. Hatalmas felelősség ez a nagyarányú győzelem, a sásdiak egyértelműen jelezték a választásukkal, hogy változást szeretnének közös jövőnket illetően. Köszönöm a választók bizalmát, készen állok a feladatra, amelynek nem lehet más célja, mint hogy városunk járás- és térségközponti rangjához méltó fejlődési pályára kerüljön a következő ciklusban – nyilatkozta lapunknak Jusztinger János.
21:59: Mutatjuk a legfrissebb adatokat:
Pécs, 97,14 %-os feldolgozottságnál
Péterffy Attila 26 785
Vári Attil 20 835
Komló, 100%-os feldolgozottság
Polics József 4177
Ferenczy Tamás 4059
Siklós, 100 %-os feldolgozottság
Riegl Gábor 2120
Ottó Krisztián Ottó 1901
Harkány, 100%-os feldolgozottság
Baksai Endre Tamás 1503
Varga László Gábor 558
Mohács, 100%-os feldolgozottság
Csorba Ferenc 1810
Mágocs, 100%-os feldolgozottság
Bogyayné Gál Tünde 503
Hőnig Mária 309
Bóly, 100%-os feldolgozottság
Hárs József 1101
Kozármisleny, 100%-os feldolgozottság
Biró Károly 1268
Szolga Antal 1047
21:55 – Jó a hangulat a Slyvenben
Tudósítónk jelentése szerint az ellenzék eredményváróján jó a hangulat – legalábbis boldog hangok hallatszanak le az emeletről (ahová nem engedik fel a sajtót), és az épület előtt is fesztelenebb a beszélgetés.
21:45 – Sellyén Nagy Attila újrázhat
Sellyén ismét Nagy Attilát választották városvezetővé, aki így nyilatkozott lapunknak:
– Köszönöm szépen a sellyei emberek támogatását, a magas számú részvételt. Rengeteg olyan megkezdett feladat van, amit a továbbiakban is végig kell vinnünk – fogalmazott.
21:40 – Szigetváron már eldőlt
Ismét Dr. Vass Péter („Szigetvárért Tisztességgel” Egyesület) lett Szigetvár polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után (az eredmény nem végleges).
1. Dr. Vass Péter („SZIGETVÁRÉRT TISZTESSÉGGEL”EG) – 64,51 százalék (2767 szavazat)
2. Dr. Simon János (FIDESZ-KDNP) – 35,49 százalék (1522 szavazat)
21:36 – Felemás érzelmek a Fidesznél
Helyszíni tudósítónk szerint mindenki csalódottnak tűnik a pécsi Fidesznél, van, aki már haza is ment. A még jelenlévők a számítógépeken, okostelefonokon követik továbbra is az eredményeket. – Ez elképesztő! Hihetetlen! – ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzanak a folyosón.
21:13 – Így állnak a megyei települések 34,69 százalékos feldolgozottságnál:
Komló
Polics József 3624
Ferenczy Tamás 3542
Siklós
Riegl Gábor 1313
Ottó Krisztián Ottó 708
Mohács
Csorbai Ferenc 1106
21:05 – Íme a pécsi polgármesterjelöltekre adott szavazatok száma 75 százalékos feldolgozottságnál:
Péterffy Attila 20209
Vári Attila 15 720
Kóbor József 1368
Komáromi István 397
Pap András 388
A 18 választókörben a jelenlegi állás szerint a Fidesz-KDNP 14-et elveszthet, a többi még ingatag
20:57 – Mutatjuk a részeredményeket a baranyai városokból (szavazatszámok)
Komló, 23,91 %-os feldolgozottságnál rendkívül szoros
Ferenczy Tamás: 3370
Polics József: 3308
Mohács, 23,91 %-os feldolgozottságnál
Csorbai Ferenc 762
Szigetvár, 23,91 % -os feldolgozottságnál
Vass Péter 1586
Simon János 866
Siklós, 23,91 % -os feldolgozottságnál
Riegl Gábor 1313
Ottó Krisztián Ottó 708
Kozármisleny, 23,91%-os feldolgozottságnál
Biró Károly 1268
Szolga Antal 1047
Sellye, 23,91%-nál
Nagy Antal 759
Amigya Antal 363
Harkány, 23,91 %-nál
Baksai Endre Tamás 702
Varga László Gábor 261
Villány
Mayer István 344
Czinczár Attila 245
20:38 – Az ellenzéknél elment a tv-adás, feszül a hangulat
Az ellenzékieknél (Mindenki Pécsért Egyesület) a sajtó irodában technikai okok miatt a tv-adás megszűnt, mindenki a számítógépén próbálja követni az eredmények alakulását. A hangulat egyre feszültebb – bizonyára a fenti teremben is hasonló a helyzet.
20:35 – Az LMP-nél is várnak
Családias hangulatban, magabiztosan várják a választások eredményét az LMP-nél. Külömböző szendvicsek és italok kíséretében követik nyomon az eseményeket a kivetítőn. Miközben azon tanakodnak vajon kik fognak nyerni majd a pécsi körzetekben.
20:29 – Feszült a hangulat a pécsi Fidesznél
Továbbra is az M1 műsora megy a tévében. A részadatokat látva-hallva nem éppen felhőtlenek a várakozás percei a Fidesznél. A párt helyi tagjai a folyosón sétálgatnak, telefonálások törik meg a csendet.
20:24 – Péterffy vezet 30 százalékos feldolgozottságnál
Mint a Pécsi Választási Irodától megtudtuk, Pécsen 30 százalékos feldolgozottságnál Péterffy Attila az ellenzék jelöltje 7131 szavazattal vezet, Vári Attila a Fidesz-KDNP-ÖPE jelölt 5397 vokssal a második, Kóbor József (LMP) 480-nal a harmadik.
19:44 – Bizakodnak a balliberális központban
Helyszíni tudósítunk jelentése szerint mivel kellemes az este, ezért többen is az ellenzéki összefogásnak helyszínt biztosító rendezvényközpont előtt várakoznak. Mindenki várja már az eredményeket, és az elcsípett beszélgetések alapján a hangulat bizakodó. A fojtott beszélgetéseken kívül egy furcsa, kissé horrorfilmbe illő, süvítő hangot lehet hallani. A kiszolgálásra nincs panasz, bár a pogácsa kicsit ropogós.
19:40 – Íme a 18.30-kor mért hivatalos részvételi eredmények a megye főbb településén:
Baranyában este fél hétig a választók 48,27 százaléka ment szavazni, ez 150 540 voksolót jelent.
Mutatjuk a városok adatait is:
Pécs, 121 120: 51 200 (42,27%)
Komló, 20 647: 8 142 (39,43%)
Mohács, 15 389: 5 865 (38,11%)
Szigetvár, 8 598: 4 245 (49,37%)
Siklós, 8 018: 3 641 (45,41%)
Szentlőrinc, 5 299: 2 699 (50,93%)
Kozármisleny, 4 953: 2 699 (54,49%)
Harkány, 4 173: 2 074 (49,70%)
Pécsvárad, 3 309: 1 815 (54,85%)
Bóly, 2 912: 1 075 (36,92%)
Sásd, 2 565: 1 436 (55,98%)
Sellye, 2 277: 1 156 (50,77%)
Mágocs, 1 935: 1 065 (55,04%)
Villány, 1 922: 1 083 (56,35%)
19:31 – Elsőként a Fidesznél
Hét óra után pár perccel – a sajtóorgánumok közül elsőként – érkeztünk a Fidesz-KDNP-ÖPE eredményvárójára. A helyszínen gyülekeznek a párt képviselőjelöltjei, akik izgatottan várják az eredményeket. A tévében az M1 választási összefoglalója megy.
19:30 – Alsószentmártonban még legalább két órán át tart a szavazás
Este hét órakor az ország szavazóköreinek nagy többségében befejeződött a szavazás, a Baranya megyei Alsószentmártonban azonban még legalább két órán át szavaznak – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap kora esti sajtótájékoztatóján.
Azt mondta, nem tudják, mi a csúszás oka. Hozzátette: az, hogy az alsószentmártoni voksolás nem fejeződött be este 7 órakor, nem jelenti azt, hogy a többi településről, fővárosi kerületekből ne tehetnék közzé az eredményeket.
Az NVI internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu szerint Alsószentmártonban 823-an szerepelnek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának névjegyzékében, és 570-en a roma nemzetiség választói névjegyzékében. A 18.30-as adatok szerint a településen 550-en jelentek meg szavazni, ami a választásra jogosultak 66,83 százaléka.
19:30 – Megtörtént az urnabontás, fotósunk is ott volt
19:25 – Gyülekeznek az ellenzékiek
A Mindenki Pécsért Egyesület tagjai a Slyven Rendezvényközpontban gyülekeznek. A sajtóiroda egyelőre nyugodt, mindenki a számítógépébe bújva böngészi a legújabb fejleményeket. A csendet csak a billentyűzetek ütemes kattogása és a kivetítőn futó műsor töri meg. Mellár Tamás is megjött este negyed nyolc után. Úgy néz ki, azok jártak jobban, akik korán jöttek, legalábbis a parkolás szempontjából. Az újonnan érkezőknek már igen ügyesnek kell lenniük, ha elférjenek az épület előtti parkolóban.
19:20 – Válaszolt a rendőrség a Széchenyi téri akcióval kapcsolatban
A Széchenyi téren bejelentett demonstrációt tartottak. „Tájékoztatjuk, hogy az ön által említett gyűlés be volt jelentve, az 16 óra 25 perckor véget ért, rendőri intézkedés nem történt.”
18:55 – Mattyon volt egy kis incidens
Mattyon egy szavazó nehezményezte, hogy feleségével, a nagykorú választópolgár édesanyjával, illetve a delegált taggal együtt a szavazófülkébe nem mehetett be. A választási szerv által a szavazás ideje alatt a rend fenntartása érdekében hozott intézkedések, illetve határozatok: az esemény jegyzőkönyvbe foglalását követően a választópolgár tudomásul vette az SZSZB döntését.
18:30 – Megyénk egy százalékkal az országos átlag felett
Baranyában délután ötig 43,67% ment el választani, vagyis 136 200 fő. Mutatjuk a városok adatait is:
Baranyai városok, 17:00:
Pécs, 121 120: 45 642 (37,68%)
Komló, 20 647: 7 548 (36,56%)
Mohács, 15 389: 5 322 (34,58%)
Szigetvár, 8 598: 3 852 (44,80%)
Siklós, 8 018: 3 257 (40,62%)
Szentlőrinc, 5 299: 2 470 (46,61%)
Kozármisleny, 4 953: 2 386 (48,17%)
Harkány, 4 173: 1 869 (44,79%)
Pécsvárad, 3 309: 1 690 (51,07%)
Bóly, 2 912: 979 (33,62%)
Sásd, 2 565: 1 306 (50,92%)
Sellye, 2 277: 1 035 (45,45%)
Mágocs, 1 935: 954 (49,30%)
Villány, 1 922: 994 (51,72%)
Kemse: még hat ember nem szavazott
És akkor nézzük meg Kemsét, ahol már napközben igen magas volt a részvételi adat. A legutolsó részvételi adatok szerint eddig a szavazók 87,50 százaléka adta le a voksát. Vagyis a 48 választópolgárból este ötig 42-en húzták be az X-et valakinek a neve mellé.
17:35 – Szabálytalan parkoló autók Mislenyben
A Porta Pannonia Egyesület választási kifogást ad be a Helyi Választási Bizottsághoz, hogy azonnal távolítsák el azokat a járműveket, melyek a választási eljárásról szóló törvényt megsértve, 150 méteres körzeten belül hirdetik Bíró Károly tömörülését, az I Love Kozármislenyt. Az egyesület a saját Facebook oldalán közölte, hogy a Helyi Választási Bizottság a csatolt határozatban helyt adott a Porta Pannonia Egyesület ma beadott kifogásának, így felszólítjuk Bíró Károlyt és az „I love Misleny” tagjait, hogy haladéktalanul szüntessék meg jogszabálysértő tevékenységüket és szállítsák el a szabálytalanul parkoló járműveiket.
17:20 – Egy esetben intézkedtek a rendőrök, de nem a választással kapcsolatos ügyben
A Nemzeti Választási Iroda Baranya megyei Területi Választási Irodájától megtudtuk, semmilyen rendkívüli esemény nem történt a megyében. Mindenhol rendben zajlik a választás.
Korábban Pécsen az egyik önkormányzati irodába be szeretett volna menni egy tévétársasággal egy pécsi jobbikos önkormányzati képviselő, Gyimesi Gábor, ám nem engedték be, dulakodás történt, emiatt a rendőröket kihívták. A rendőrség sajtóosztálya lapunk megkeresésére közölte, hogy a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. október 13-án 8 órakor érkezett bejelentés arról, hogy Pécsett, a Szeptember 6. téren egy férfit nem engednek be az önkormányzati irodába. Mint írták, az említett címen szavazókör nincs, a helyiséget egy egyesület bérelte ki abból a célból, hogy ott megtartsák rendezvényüket. Hozzátették, az eset nem a választással összefüggésben lévő helyiségben és nem választással kapcsolatos rendezvényen történt. Az ügyben feljelentést tettek a Pécsi Rendőrkapitányságon, amelynek körülményeit a rendőrség vizsgálja.
16:15 – A leköszönő pécsi polgármester is szavazott
Páva Zsolt is leadta voksát a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara épületében vasárnap délután. Pécs leköszönő polgármestere a szavazás után a PécsMa.hu-nak elmondta: fél évvel ezelőtt azért is döntött, hogy nem indul a polgármesteri székért, mert Vári Attila személyében megfelelő utódot látott.
– Vári Attilával sokat beszélgettünk, és láttam benne azt a fajta ambíciót, lendületet, lelkesedést és szeretetet, ami kell ehhez a munkához, úgyhogy jó szívvel ajánlottam magam helyett – mondta Páva Zsolt.
16:00 – Harmincöt százalék felett a részvétel Baranyában 15 órakor
Megjelent 35,64% (öt évvel ezelőtt 30.18 % volt az arány), azaz 111 165 fő a megyénkben eddig. Pécsett 37 409 fő tette le voksát, ez 30,89%-os részvétel (22.48 % volt 2014-ben.) Sásdon továbbra is kimagasló, Bóly és Mohács a sor végén. Nézzék meg önök is!
Baranyai városok, 15:00:
Pécs, 121 120: 37 409 (30,89%)
Komló, 20 647: 6 368 (30,84%)
Mohács, 15 389: 4 366 (28,37%)
Szigetvár, 8 598: 3 136 (36,47%)
Siklós, 8 018: 2 629 (32,79%)
Szentlőrinc, 5 299: 2 078 (39,21%)
Kozármisleny, 4 953: 1 922 (38,80%)
Harkány, 4 173: 1 497 (35,87%)
Pécsvárad, 3 309: 1 350 (40,80%)
Bóly, 2 912: 806 (27,68%)
Sásd, 2 565: 1072 (41,79%)
Sellye, 2 277: 827 (36,32%)
Mágocs, 1 935: 738 (38,14%)
Villány, 1 922: 798 (41,52%)
15:05 – Ismeretlen mozgalom zavarja a rendet a Széchenyi téren
Három fő zászlókkal és kihangosítással akciózik Pécs főterén. Tudósítónk jelentette, hogy a rendőrök is megérkeztek már. A zászlókra Népszuverenitás Mozgalom van írva, a Facebookon 389 darab lájkolója van a csoportosulásnak. Azt írják magukról, hogy azért jöttek létre, hogy a békés rendszerváltás beindítását megszervezzék és lebonyolítsák.
14:19 – A 47. szavazókör nem túl aktív Pécsen
Pécsen a legkevesebben eddig a 47. szavazókörben (Kossuth tér 1-3.) mentek el szavazni. A névjegyzékben 1 316-an szerepelnek, 13:00 óráig 101-en voksoltak.
13:48 – Huszonhét százalék felett a részvétel Baranyában délután 13 órakor
Megjöttek a legfrissebb részvételi adatok. Pécsett 24,11 százalék, Mohácson 22,02 százalék. Az országos arány 26,6%.
Pécsen 29 203 fő járult az urnák elé. Baranya megyében összesen 84 584 fő. A legutóbbi önkormányzati választáson délután egy óráig 75 609 ember jelent meg Baranyában, ez 23.48 % volt 2014-ben. Pécsett 2014-ben 22 626 fő adta le a voksát, ez 18.01% volt akkor. Most ehhez képest 6500 szavazóval több gondolta úgy délután egyig, hogy ikszel.
Baranyai városok, 13:00:
Pécs, 121 120: 29 203 (24,11%)
Komló, 20 647: 4 989 (24,16%)
Mohács, 15 389: 3 389 (22,02%)
Szigetvár, 8 598: 2 304 (26,80%)
Siklós, 8 018: 1 986 (24,77%)
Szentlőrinc, 5 299: 1 566 (29,55%)
Kozármisleny, 4 953: 1 383 (27,92%)
Harkány, 4 173: 1 123 (26,91%)
Pécsvárad, 3 309: 1 020 (30,83%)
Bóly, 2 912: 570 (19,57%)
Sásd, 2 565: 827 (32,24%)
Sellye, 2 277: 592 (26,00%)
Mágocs, 1 935: 563 (29,10%)
Villány, 1 922: 579 (30,12%)
13:10 – Hoppál Péter is megtette voksát
Hoppál Péter, Pécs fideszes országgyűlési képviselője dél előtt nem sokkal szavazott – írja a PécsMa.hu. Mint mondta, az elmúlt időszak, a kampány egy minden szempontból felfokozott időszak volt, sok adok-kapokkal. A legfontosabb viszont mindig az emberekkel való találkozás volt.
– Vári Attila rengeteg emberrel beszélgetett, a képviselőjelöltek is nagyon szorgalmasak voltak. Vári személyében egy nagyon szerethető, talpraesett, tettrekész, párton kívüli személyiséget ismerhettek meg, akinek a munkássága, sikerei is vonzóak a számukra. Általános tapasztalat volt, hogy a pécsieknek jól esik látni ezt a fiatalos lendületet. Kiépült a bizalom, már csak szavazatokra kell váltani azt! – olvasható a PécsMa.hu-n.
13:05 – Nézze meg képgalériánkat!
12:59 – Őri László is leadta voksát
A jelenlegi közgyűlés alpolgármestere is szavazott. Vele készült beszélgetésünket itt olvashatja!
12:35 – Eközben egy bólyi benzinkúton…
Tudósítónk elmondása szerint Bólyban égig ér a nyugalom – persze, miért is lenne feszültség, amikor csak egy jelölt nevét olvashatják a polgármester feliratú papíron a voksolók. A benzinkúton éppen ezért sokkal több szó esik a pécsi választásról. A központi kérdés az, hogy az azonos keresztnév (Attila) nem fogja-e megzavarni a pécsieket, illetve hogy így könnyű lesz újságot csinálni, azt kell a címlapra írni, hogy Pécsett Attila nyert. Ehhez mi hozzátennénk: nem eszik olyan forrón a kását, Pécsett öt polgármester-jelölt is van!
12:18 – Kemsén szavaztak a legnagyobb arányban eddig Baranyában
A 11 órai részvételi adatok szerint Kemsén 70,83 százaléka már szavazott. A településen 48-an voksolhatnak, ebből már 34-en meg is tették. A polgármesteri címért a független Szabó Kornél Csaba és a FIDESZ-KDNP jelöltje, Vető János István küzd meg.
Egy kis érdekesség a településről: Kemse Baranya megyében, Sellyétől dél-délkeletre, Vajszlótól délnyugatra, Lúzsok és Zaláta között helyezkedik el. Az egész falu egy, a környezetéből kissé kiemelkedő földhalomra épült, amit szinte minden irányból egykori Dráva-holtágak vesznek körül, így számol be a baranyai kistelepülésről a Wikipédia. Emiatt a falukép is jellegzetes: a házak nem egy vagy több utca hosszában épültek meg, hanem egy kör alakú térség körül, gyűrű alakban, ennélfogva Kemse bokortelepülésnek tekinthető.
11:45 – Szavaznak a punkok is Pécsett
Kollégánk jelentette, hogy miközben az ő szavazókörében („ahogy illik”) az idősebb korosztály a legszebb ruhájában adta le a voksát, a sorban állók között felbukkant egy punk lány – festett, tupírozott hajjal, orrpiercinggel, anarchia feliratú bőrkabátban. A bizottság őt is kedvesen fogadta, de nagyon érződött, hogy legszívesebben mindenki megkérdezné tőle, hogy kire szavaz…
11:39 – Baranyában többen szavaznak az országos átlagnál, Pécsett, Mohácson kevesebben
251 539 személyből 60 340 voksolt Baranyában, ez pedig 19,35%-os aránynak felel meg. Pécsett 16,42, Mohácson 16,20 százalék járult az urnákhoz.
Sásdon már az arra jogosult személyek majdnem negyede döntött, míg Bólyban, ahol Hárs József egyedüli polgármesterjelölt, csak 12,88% voksolt. További elemzés a 11 órás adatokról itt olvasható!
Baranyai városok, 11:00
Pécs, 121 120: 19 884 (16,42%)
Komló, 20 647: 3 695 (17,90%)
Mohács, 15 389: 2 493 (16,20%)
Szigetvár, 8 598: 1 653 (19,23%)
Siklós, 8 018: 1 508 (18,81%)
Szentlőrinc, 5 299: 1 134 (21,40%)
Kozármisleny, 4 953: 929 (18,76%)
Harkány, 4 173: 784 (18,79%)
Pécsvárad, 3 309: 735 (22,21%)
Bóly, 2 912: 375 (12,88%)
Sásd, 2 565: 625 (24,37%)
Sellye, 2 277: 438 (19,24%)
Mágocs, 1 935: 400 (20,67%)
Villány, 1 922: 416 (21,64%)
11:20 – Tóth Bertalan, a szocialisták elnöke is leszavazott Pécsett
„Az önkormányzati választásokon valódi esély kínálkozik a változásra, arra, hogy az ellenzék leváltsa a Fideszt” – mondta újságíróknak Tóth Bertalan a Magyar Szocialista Párt elnöke, miután vasárnap délelőtt leadta szavazatát az önkormányzati választáson Pécsen. A reggeli részvételi adatokról szólva közölte: a korábbiaknál többen járulnak az urnákhoz, de azt nem tudja megjósolni, mindez a Fidesznek vagy az ellenzéknek kedvez, ő a másodiknak szurkol. (MTI)
9:55 – A baranyai városok között Sásd vezet
Lássuk akkor az összes város adatát. Ha ezt vizsgáljuk, akkor látható, hogy Sásdon a legaktívabbak a reggeli órákban a szavazók, viszont Pécs ebben az összevetésben is hátul kullog. Szerencsére Bólyban felébredtek az emberek, így a reggel 7-es álláshoz képest jócskán megugrott a szavazási kedv.
Baranyai városok, 9:00:
Pécs, 121 120: 6 967 (5,75%)
Komló, 20 647: 1 575 (7,63%)
Mohács, 15 389: 1 094 (7,11%)
Szigetvár, 8 598: 750 (8,72%)
Siklós, 8 018: 651 (8,12%)
Szentlőrinc, 5 299: 470 (8,87%)
Kozármisleny, 4 953: 311 (6,28%)
Harkány, 4 173: 305 (7,31%)
Pécsvárad, 3 309: 276 (8,34%)
Bóly, 2 912: 276 (8,34%)
Sásd, 2 565: 240 (9,36%)
Sellye, 2 277: 186 (8,17%)
Mágocs, 1 935: 162 (8,37%)
Villány, 1 922: 165 (8,58%)
9:41 – Megjöttek a kilenc órai részvételi adatok
Amint az a főoldali grafikonunkon is nyilvánvaló, Pécsett láthatóan kisebb a szavazói aktivitás az elmúlt három óra adatai alapján, mint a megye többi részén. A megyei átlag egyébként az országos átlag felett van. 7,8% Baranyában, míg 7,2% országosan. A nagyobb baranyai települések közül Szigetvár a legaktívabb. Baranyában 24 325-en szavaztak már.
9:01 – Vári Attila leadta szavazatát
A Fidesz-KDNP-ÖPE polgármesterjelöltje korán kelt, a Bittner Alajos úton adta le szavazatát a 40-es számú szavazóhelyiségben.
8:21 – Bólyban még mindenki alszik? Csak 9 ember ment szavazni – Pécsett és Mohácson is alacsony a részvétel
Baranyai városok, 7:00 órai részvételi adatok:
Pécs, 121 120: 995 (0,82%)
Komló, 20 647: 241 (1,17%)
Mohács, 15 389: 124 (0,81%)
Szigetvár, 8 598: 110 (1,28%)
Siklós, 8 018: 99 (1,23%)
Szentlőrinc, 5 299: 84 (1,59%)
Kozármisleny, 4 953: 46 (0,93%)
Harkány, 4 173: 48 (1,15%)
Pécsvárad, 3 309: 33 (1,00%)
Bóly, 2 912: 9 (0,31%)
Sásd, 2 565: 41 (1,60%)
Sellye, 2 277: 29 (1,27%)
Mágocs, 1 935: 18 (0,93%)
Villány, 1 922: 23 (1,20%)
8:11 – Baranyában korábban keltek a választók, magasabb az arány, mint országosan
A szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok száma az országban 8 025 372 fő, ebből hét óráig 89 867 szavazópolgár (1,12%) jelent meg és adta le voksát. Baranyában a 311 879-ből 3 727 fő szavazott (1,20%)
7:20- Kinagyították a szavazólapot, mert oly sokan indultak Alsószentmártonban
Százhuszonöt településen olyan sok jelölt indul a vasárnapi önkormányzati választáson az országban, hogy a Nemzeti Választási Iroda a nyomdától az ő szavazólapjaikból kinagyítottat is kért. Ezeket kifüggesztették, hogy a választók szavazás előtt könnyebben megtalálhassák jelöltjeiket. A jelöltek ugyanis a választáson nem ABC szerint, hanem a választási bizottság által kisorsolt sorrendben szerepelnek az igen hosszú szavazólapon. Baranyában Alsószentmártonban 46-an indultak.
6:50 – Elindult a szavazás
Hat órakor elkezdődtek az önkormányzati és nemzetiségi választások az országban. Reggel mi is korán ébredtünk, hogy elsők között adhassuk le voksunkat a pécsi Jókai Általános iskola épületében. Mi voltunk az elsők, így előttünk zajlott le, ahogy lezárják az urnákat. Elkérték a személyigazolványt és a lakcímkártyát, ellenőrizték, hogy a névjegyzékben szerepel-e a nevünk. Utána megnéztük, üresek-e a szavazóhelyiségben az urnák, pontosan kettő volt belőle, és plusz egy mozgóurna is volt. Mikor közöltük, hogy üresek, akkor előttünk zárták le azokat. Még körülbelül hat papírra kellett a nevünket felírni, és utána már szavazhattunk is. A pécsi választók öt jelölt közül választhatják, kit tartanak arra méltónak, hogy Pécs polgármestere legyen.
6:30 – Követjük az eseményeket – A baranyai városok polgármesterjelöltjei
Önkormányzati választásokat tartanak vasárnap az országban, így Baranyában is. A bama.hu egész nap követi az eseményeket, majd este beszámolunk az eredményekről is. A baranyai városok polgármesterjelöltjeit itt találja.