– Milyen név az, hogy Vástyán Kadosa?
– A Kadosa ritka ősi magyar név, olyan, amilyet mások nemigen hordanak. A Vástyánt pedig Barcson élő horvát nagyapámtól örököltem.
– Azért az sem mindennapos, hogy egy 12 éves fiú népdalokat énekeljen!
– Pedig nem most kezdtem, 10 évesen már Bronz Pávát nyertem a Fölszállott a páva versenyen, miután két éve egy megyei népdaléneklési versenyen felfigyelt a hangomra a mostani énektanárnőm, Pappné Blaskó Éva. Segített, hogy öt éve hegedülök, tavaly álltam át klasszikusról népi hegedűre.
– Szoktál a fürdőkádban énekelni?
– Mindenütt, sokszor tanulás közben is, mert a népdalok ott keringenek bennem. Valahogy szeretem a ritmusát. A Fölszállott a páva zsűrijében pedig azt mondta rám Agócs Gergely, hogy a „dudahangú” énekes.
– Hogy tanulsz népdalokat?
– Úgy kezdődött, hogy idős emberektől gyűjtött népdalokat küldtek e-mailen, aztán mindenki megdöbbenésére néhány meghallgatás után igen erőteljesen visszaénekeltem. Továbbá Éva nénitől, a tanáromtól, és nyaranta a Bourdon népzenei táborban is tanulok népdalokat.
– Mennyit gyakorolsz?
– Minden nap egy félórát hegedülök, és rendszeresen vannak énekből különóráim. Ha pedig gyakorlás: korábban fociztam, egy éve teniszezem. Azt csinálom mindig, amit élvezek. És azért jut időm legózni is, amiből egész kis birodalmam van, továbbá az új Playstation 4-et is megkaptam.
– Milyen híres előadókat szoktál hallgatni?
– Voltunk már Herczku Ágnes, Lajkó Félix, vagy Sebestyén Márta koncertjén is. Ő gratuláló, buzdító sorokat is írt nekem. A példaképem pedig Navratil Andrea, aki a Fölszállott a páván mentortanárom volt. Hallgatok azonban másféle zenét is, nagy kedvencem az ABBA, a Queen, az AC/DC és Demjén Ferenc.
– Mi szeretnél lenni?
– Tanár vagy tévés műsorvezető. De egyelőre jó lenne egy olyan mikrofon, amit közvetlenül erősítenek. Mert úgy sokkal magabiztosabban megy az éneklés.
Több hangszeren zenélne a táncházban
Vástyán Kadosa 2006. december 16-án született Pécsett. Az I. számú Gyakorló Általános Iskola hatodikos tanulója. Édesanyja, Lendvay Beatrix testneveléstanár, édesapja, dr. Vástyán Attila gyereksebész. Öt éve hegedül, most a zongora következik, de szeretne brácsán és klarinéton is játszani, hogy a táncházban bármikor beszállhasson a zenekarba. Két éve vesz részt népdaléneklési versenyeken és ahol elindult (Schneider Lajos, Tiszán Innen, Dunán túl, Kodály Népdalmaraton, Vass Lajos, Pécsváradi Leányvásár stb.) mindenütt nagydíjat, aranyérmet vagy kiemelt arany minősítést kapott.