A 13 éves Priol Amira 6 éves kora óta zongorázik, 2-3 éve komolyabban. Abszolút hallása van, mindkét kezét használja, ez a zongoristáknál nagy erősség, továbbá nagyon jó a memóriája is, rövid idő alatt megtanulja a bonyolult darabokat is. Iskolatársával, Jakab Eszter Borkával tavasszal kezdtek együtt zenélni, ám már most látszik, hogy mekkora köztük az összhang. Tanárnőjük, Popovics Jelena ukrán származású, a lányok sikeréhez nagyban hozzájárul a pedagógus mentalitása, szemlélete. Ő mindig olyan darabokat választ a lányoknak, amelyek hazánkban nem megszokottak.
– Amira tavaly indult már néhány online versenyen, és a vírushelyzet kapcsán az idei nyár nem a nyaralásról szólt, Jelena pedig benevezte a lányokat több külföldi nemzetközi versenye is. Szinte minden nap gyakoroltak, volt, hogy reggel elvittem a gyereket és este 9-kor hoztam haza, mert addig nem álltak meg, míg tökéletes nem lett a lányok előadása a felvételen – mesélte Priol Anita, Amira édesanyja. – Természetesen ez lemondásokkal is járt, például nem tudott a barátnőivel találkozni, de az évek alatt már hozzászokott a sok gyakorláshoz.
A Kozármislenyi Alapfokú Művészeti Zeneiskola Pécsi Tagozatának növendékei indultak egyéni és négykezes számokban is. Már rögtön az első versenyen Amira egyéniben első helyet ért el, továbbjutott vele egyedüli magyarként a bécsi vagy prágai fordulóba, melyet a tervek szerint már élőben tartanak majd. Egy ukrán versenyen Amira egyéni Grand Prit nyert, ami a fődíj, itt Eszter is első helyezett lett egyéniben, és az AmiSter duó is felért az első helyre, így továbbjutottak Bulgáriába és Németországba. Pedig a versenyekre rengetegen jelentkeztek számos országból, olyan helyekről, ahol a zeneiskolában reggeltől estig zenét tanulnak a gyerekek. S minden versenyen komoly zenei múlttal rendelkező nemzetközi zsűri volt. Az anyukától megtudtuk, hogy Amira a jövőben is a zongorázással szeretne foglalkozni, a Pécsi Művészeti Gimnáziumban tanulna tovább.
Megkeresik őket
Számos megkeresés, felkérés érkezett a duóhoz és a tanárnőt, sajátos oktatása és a lányok sikerei láttán, zsűrinek is felkérték zongoraversenyekre. Amira családját nyáron a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató versenysorozattól is megkeresték. A kislány az élő válogatóra bejutott, de a vírus miatt ez nem lett megtartva, és a videót nézték újra, sajnos azzal nem jutott tovább. A négykezes darabjuk zeneszerzője az ukrán Yury Vesnyak látta egyik videójukat és annyira megtetszett neki a lányok előadása, hogy a személyes oldalára is kitette a felvételt.