A Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZsÖK), a Pécsi Egyházmegye és a Rotary Klub Pécs együttműködése nyomán közel 150 programból válogathatnak az érdeklődők.
Az adventi műsorfolyamban szerepelnek koncertek, kreatív műhelyek, adventi hangversenyek, állatsimogató, sok mese és természetesen vasárnaponként gyertyagyújtás. Hétvégente a legkisebbeket várja a Kenderkóc kézműves foglalkozás és népi játszóház. Visszatérő programelem az Adventi mesetár, amelynek keretében a Kodály Zoltán Gimnázium önkéntesei mondják el kedvenc ünnepi történeteiket.
A térzenék és a kórusmuzsikák mellett advent minden vasárnapján hallható lesz a Pannon Zenebaráti Kör Egy kis pécsi zene című előadása. December 15-én interaktív gyermekkoncertet ad a Tamás Éva Játéktára. Talán a legjobban várt program a The Boulevard Harmonists fellépése lesz, akik december 12-én 18 órakor a Dzsámiban adnak ingyenes koncertet. Az 1994-ben alakult dél-afrikai a capella kórus repertoárja igen széles. Megtalálható benne a különböző korok és stílusok klasszikus zenéitől a populáris zenén keresztül a népdalokig minden, sőt, több eredeti dél-afrikai népdal is. A kórus számos hazai és nemzetközi díjban részesült.
December 6-án 15-19 óra között a Mikulás többször feltűnik a Széchenyi tér különböző pontjain és a Mikulásházban, ahol a gyerekek természetesen szaloncukorra is számíthatnak tőle.
Az adventi programok zárónapján, december 23-án a pécsi Szélkiáltó ad koncertet a Művészetek és Irodalom Házában. Énekelt versek, egyházi népénekek és karácsonyi énekek csendülnek fel, ajánlva minden korosztálynak.
– Olyan adventi kínálatot terveztünk, ahova jó érzés kisétálni a családdal, ami segít abban, hogy a rohanós hétköznapokon is ünnepi hangulatot csempésszen a szívünkbe – mondta el Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. ügyvezetője.
A sokszínű programok mellett a gasztroudvar több mint 25 kitelepülőjének ínycsiklandozó kínálatából és több mint 30 kézműves portékáiból szemezgethetnek a látogatók.
Fontos, hogy a pécsiek ne hagyják otthon a Tüke Kártyájukat! A Tüke Kártya tulajdonosok ugyanis az adventi vásár ideje alatt minden étel, ital, ajándéktárgy vásárlásakor 10 százalékos kedvezményt kapnak az árusoktól!