– Gyerekfejjel már rock koncertekről, színpadi szereplésről álmodozott?
– Mindig énekesnek készültem, 12 éves koromtól tanultam gitározni is. Két évig csellóztam, ám nem fogott meg és abbahagytam. A könnyűzenében mindig magamat képeztem.
– Milyen zene indította el a rockban?
– Elsőként a Pearl Jamet említeném, de a Nirvanát, az Alice in Chainst is kiemelhetném, no meg Robert Frippet és a King Crimsont. Könnyűzenében azonban mindenevő vagyok, például a jazzgitáros Pat Methenyt ugyancsak kedvelem.
– Pécsi szál nincs is az életében?
– Dehogynem! A Gyurmaklubban kezdtem énekesként az ezredforduló előtt. Aztán 2000-ben megalapítottuk a Peetet, az első komolyabb zenekaromat, mely amolyan se veled, se nélküled kapcsolatban van jelen állandóan az életemben.
– A Peet milyen stílusban kezdett?
– Nagyon erős volt az elektronikus hatás. Az a társaság hat évig futott, aztán néhány év szünet után újra feltámasztottuk, ebből született a harmadik lemezünk, a Narancsvidék, de személyes okokból ismét befejeztük és ötéves csend következett. Két esztendeje viszont megint életre hívtuk Ádám László basszusgitárossal, újrahangszerelve a Narancsvidéket. Civilben mind dolgozunk, ő például festőként szabadúszó, Czinder Attila, a dobosunk szakács, Szira János, a szólógitáros pedig pedagógus. Jómagam énekes ritmusgitárosként hétköznapokon a vállalkozásommal intézményeket takarítok. Azért van már néhány új dalunk is, most a fúziós és az instrumentális rockot elegyítjük.
– Mi volt még az idők folyamán a Peet mellett?
– Ha mindent sorra veszek: New Age, Gyurmaklub, Spleen, Flood, Memorys Garden, Mindigmás, Peet, Nihil Chips.
– Apropó Nihil Chips, létezik még ez a banda?
– Talán a legaktívabb formációnk, s a társaság is ugyanaz mint az új Peetben. Szórakoztató zenét adunk elő, feldolgozásokat, slágereket. A Peet viszont a saját gyermekünk, saját számokkal.
– Mi a Peet új iránya?
– Jön az új lemez. Írtunk már négy-öt számot és talán év végére összeáll egy EP, amivel újra pozicionáljuk magunkat.
Civilben intézményeket takarít
Matisa András 1976-ban született Siklóson. Ott járt általánosba, levelezőn végezte a gimnáziumot, mellette erősáramúberendezés-szerelőnek tanult, vendéglátós tanfolyamokat végzett. Vezette a siklósi művelődési házat, a siklósi várnak is műszaki vezetője volt és a helyi polgári védelemnél is tevékenykedett. Harkányban családi vállalkozásban vendéglőt irányított, most takarító cége van és apartmanok gondnoka. Felesége Nemes Dóra úszásoktató, egykor Hosszú Katinkával és Jakabos Zsuzsával versenyzett. Három gyermekük van: Ádám 2, András 4, Attila 8 éves, Harkányban élnek.