– Gratulálunk, hogy a hétvégén beválasztották az MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiájának tagjai közé. De miként került Pécsre?
– Rengeteg szál fut itt össze. Édesapám, Vajda József, a Magyar Rádió Zenekarának egykori fagottosa, ide járt Zeneművészeti Főiskolára. Édesanyám Kincses Veronika pedig tanított a PTE-n és többek között Plácido Domingóval is énekelt itt együtt. Míg én a Búza téri Liszt teremben vezényeltem első ízben a Pécsi Szimfonikusokat, aztán az Armel Operafesztiválon, melynek a művészeti vezetője vagyok, újra felvettük a kapcsolatot. Továbbá konzervatóriumi diákként is többször megfordultam itt a Jeunesse-táborokban.
– Miről szól ma ez a bizonyos Classical Chill Out hangverseny?
– A Pannon Filharmonikusok találta ki a nagyon ötletes formát, mely elsősorban az itt tanuló külföldi egyetemistáknak kínál különleges estét. Ami most műsoron lesz, az a jazz klasszikus változatban, a Pannon Big Band közreműködésével. Egyébként a tengerentúlon casual (lezser) megjelöléssel nagyon divatosak manapság a hasonló koncertek.
– Honnan a perfekt angolság?
– Több mint másfél évtizede vezénylek az USA-ban, most éppen Atlanta mellett a Huntsville Symphonynál vagyok zeneigazgató és karmester. Évről évre fele-fele arányban a két ország között ingázom.
– Jobban vevők az amerikai fiatalok a kortárs zenére?
– Ott is olyan a zenekar, mint egy múzeum: a klasszikust és a kortársat egyszerre kell megszerettetnie. De mondjuk Frank Zappa, Brian Eno, vagy Bobby McFerrin sokat tett azzal, hogy kereste a komolyzenéhez vezető átjárókat.
– Zeneszerzőként is megérintik az ilyen fiatalos koncertek?
– A zeneszerzőnek az a dolga, hogy a semmiből csinál valamit, a zeneművész, a karmester pedig belebújik a zeneszerző bőrébe, és megpróbálja visszaadni az érzéseit, gondolatait. Bennem mindkettőből lecsapódik valami és időnként új mű lesz belőle.
– Mit csinál, ha nem szól a zene?
– A fiaimmal pingpongozom, időnként úszni járok, vagy jógázom.
Klarinétművészként is aktív
Vajda Gergely 1973-ban született Budapesten. Elvégezte klarinétosként a Bartók Béla konzervatóriumot, a Zeneakadémiát, ahol karmesterként is lediplomázott. Állami Eötvös ösztöndíjjal gyakorolt Párizsban karmesterként, az Új Színház zenei vezetője volt, 2002-től pedig folyamatosan kap az USA-ban felkéréseket. Emellett itthon a Magyar Rádió Zenekarának volt éveken át a vezető karmestere, most az UMZE kamaraegyüttes művészeti vezetője, az Eötvös Péter Alapítvány programigazgatója. Két fia van, Vince (17) zongorázik, Balázs (20) gyorskorcsolya versenyző.