– Mekkora utat jártak már be a képei?
– Szingapúrtól Indián át Dominikáig és Argentínáig rengeteg helyen megfordultak a munkáim.
– Melyik díjra a legbüszkébb?
– Számomra a New York-i versenyről elhozott FIAP-aranyérem, valamint a nemzetközi szervezet arany fokozatú minősítése a legértékesebb. És persze mindig az utolsó siker a legkedvesebb, ez pedig márciusban történt, ahol négy díjat nyertem a Németországi Nemzetközi Fotókupa körversenyén, az ezer pályázó közül hetedik lettem.
– Milyen témakörben mozog legszívesebben?
– Több mint fél évszázada, 13 évesen kezdtem természetfotókkal. A mérnöki vénám érzékennyé tett a technikák iránt, továbbá mindig foglalkoztattak az arcokról leolvasható életsorsok. Mostanában a rovarvilág makrofotói érdekelnek, valamint sokat utazom Erdélybe, ahol még lehet őszinte tekintetekkel találkozni.
– Mitől jók és különlegesek Kiss Imre képei?
– Szerintem attól jó egy fotó, ha megszólítja a nézőt, megállítja az embert. A képeim úgy születnek, ahogy a környezet hat rám, és nagy szerepe van mindig a téma iránti alázatnak, hogy soha ne a fotós legyen a főszereplő. Rám az a jellemző, hogy amikor buszon ülök, vagy a várost járom, próbálom megfejteni az arckifejezésekből, hogy az illető mennyire boldog, majd ezt keresem fotósként is. Talán az a legfőbb személyes érdemem, hogy ennyi év után már jobban a felszín alá látok.
– Hogy éli meg a világot járó fotós a korlátozásokat?
– Előveszem a régi képeimet, és keresem a gyöngyszemeket, amit érdemes újra feldolgozni. Másrészt kijárok gyönyörködni a természetben.
– Mit üzenne a tehetséges fiataloknak?
– Ifjú Tildy Zoltán fotóművész mondta egykor: „Jó kedvvel, kitartással csak olyasmivel foglalkozhatunk, amiben eredményt tudunk elérni.” Nos, nekem a jókedvem és kitartásom töretlen.
Civilben messze járt a képi világtól
Kiss Imre 1954-ben született Szombathelyen. Egy alföldi tanyán nőtt fel, Kiskunhalason érettségizett, A Kecskeméti Főiskolán gépgyártás-technológusként diplomázott. A vízműnél volt három évig tervező mérnök, majd az államigazgatásban dolgozott több mint húsz éven át, az ezredforduló környéki nyugdíjazásáig. Ilyen munka kapcsán került Pécsre is 1983-ban, azóta itt él. A Mecseki Fotóklub tagja, a magyar és nemzetközi fotóművész-szövetségek kiváló, aranydiplomás művésze. Fia, Imre (35), villamosmérnök, párja Jerszi Gabriella, szintén fotóművész.