Naponta több ezer embert várnak a régió egyik legnépszerűbb fesztiváljára, a Fishing on Orfűre. A tegnapi kapunyitás előtt már órákkal megtelt a kemping környéke, egy elöl álló fiú elmondta, már reggel hét óra óta sorban áll, de ő pécsi, így nem kellett olyan korán felkelnie. A beléptetést követően kezdődhetett is a sátorállítás, majd a hely feltérképezése. Váradi Éva és barátnői Budapestről érkeztek a fesztiválra, a lányok lapunk kérdésére elmondták, legjobban a 30Y-t várják.
– Azért olyan szimpatikus számunkra a Fishing, mert ellentétben a Szigettel vagy a Balaton Sounddal, itt a kisebb, helyi zenekarokra is gondoltak a szervezők – fogalmazott Éva.
A koncertek minden nap este hat órakor kezdődnek a Csavargó Nagyszínpadon, tegnap az extravagáns Pásztor Anna és zenekara, az Anna and the Barbies lépett fel először. Őket követte a Hobo, a Quimby, majd az Esti Kornél. Ma a Csík zenekar, a Kiscsillag, a Vad Fruttik, Ganxsta Zolee és a Kartel is hallható lesz, holnap a 30Y, és a Kistehén is színpadra lép. Az utolsó napon, szombaton is népszerű zenekarok kápráztatják el a közönséget, többek között a Supernem, a Bëlga és a Hiperkarma is fellép.
Akik már jártak a Fishingen tudják, hogy nem csak a koncerteken fergeteges a hangulat, az off programok is színvonalasak. Az Orfűi Medvehagyma Házban például a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt indítanak kalandtúrákat, kincskereső kirándulásokat. Idén jubilál a legrégebbi off program, a Hosszúlépés tókerülő Fröccstúra. Immár tizedszer indulnak útnak a résztvevők, hogy felfedezzék az orfűi tájat, a helyi borokat és ételeket, mindezt zenével, irodalommal fűszerezve. Az elmúlt évek legnépszerűbb zenész-túravezetői közül választották az idei túrakísérőket, akik meglepetésekkel is készülnek.
Brutális eső rondította el a nyitónapot
Mint a szervezők a Facebook-on is közölték, egy nagyobb zuhé nehezítette meg a fesztivál gördülékeny lebonyolítását tegnap éjfél előtt. A koncertek leálltak, a fiatalokat arra szólították fel, hogy húzódjanak be a nagysátorba és az Unicum bárba. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a lejtős részeken ne fussanak és figyeljenek egymásra. A fesztiválozók a WC-kbe is behúzódtak, volt ahol 120-an énekeltek egyszerre. Egyik hozzászóló azt írta a Facebookon, hogy konkrétan patakban folyt át a pultunkon a víz. Egy másik hozzászóló arról számolt be, hogy az egyik sátrazós kempingrész wellness és uszoda központtá alakult. Az esőben a tömeg egyszerre akart megindulni hazafelé, ezért a taxistársaságok telítettek lettek és a buszok sem bírtak a tömeggel, egyesek azt jelentették, hogy egy órát álltak az esőben az utazásra várva.
Hajnali egy óra körül tudott csak folytatódni a program, Az Esti Kornél játszott a Csavargó nagyszínpadon, a Pál Utcai Fiúk koncertje pedig lekerült a Mivót nagysátorba. A PMFC színpad és az Unicum bár zavartalanul ment tovább, minden más helyszín leállt.
Csütörtökön tovább folytatódik a program, és a labilis időjárás miatt nem lehet kizárni a csapadékot ezen a napon sem, de reménykedünk, hogy ezúttal elkerüli Orfűt a felhőszakadás. A zenei programok közül a Szabó Benedek és a Galaxisok az első igazi ínyencfalat este héttől. Ganxsta Zolee és a Kartel a 20 éves a Helldoradót hozza el, de lesz még Európa Kiadó, PASO, VHK és Middlemist Red is, csak hogy néhány minőségibb koncertet emeljünk ki.
Megváltozik a forgalom
A tó körül egyirányú rendet alakítottak ki, ez azt is jelenti, hogy a buszok közlekedése is megváltozik. Minden járat a Kemping, bejárati út elnevezésű megállóhely érintése után a Kemping felé halad, a járatok a Községháza megálló felé kerülik meg a tavat és közlekednek Pécs és Abaliget felé.