– Lehet, hogy sablonos, de úgy hiszem igen fontos kérdés: miért lett színész?
– Mert a különböző karakterekben önmagamat szeretném megtalálni, a jellemem csiszolgatni. Itt jegyezném meg, hogy hihetetlenül lámpalázas vagyok, ám az első szó, az első mozdulat megváltoztat és onnantól már az adott feladatról szól minden.
– Mi hozta haza?
– Hát, A mumus. Tóth András Ernő rendező hívott meg tavaly a mesejátékba, miután személyesen is jól ismerjük egymást.
– Miért van az, hogy a pécsi művészeti szakközép drámatagozatosai közül csak ritkán hallani, hogy valaki színész lesz?
– Azért kicsit árnyaltabb a kép. Egykori gimis osztályomból többen játszanak már különböző színházakban, Vilmos Noémi rendező szakra jár a színművészetire, egy másik társam bábszínésznek tanul.
– Milyen hazai pályán kezdeni?
– Ez óriási dolog. Itt láttam meghatározó előadásokat, itt lettek kedvenc színészeim. Persze nagyobb a felelősség is.
A két öcsém még Pécsett általános iskolás és amióta itt vagyok, rákaptak a színházra, ezért is kell nagyon igyekeznem.
– Ki az, aki leginkább odafigyel a beilleszkedésére?
– Urbán Tibor igazi mentorom, mindenben segít, felkarol és igazgat, de Herczeg Adrienn is gyakran bekapcsolódik a jószándékú tanácsadásba.
– Miben láthatják ebben az évadban a nézők?
– Mondom sorban: A pokoli puncs-pancs, Mecseki tigris, vagy amit akartok, Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról és A fizikusok.
– Utóbbi Dürenmatt darab és az egyedüli klasszikus.
– Éppen ezért nagyon várom már, mert hozzám közelebb állnak az ilyen színművek. Igaz, a modern, kísérletező játékkal sincs semmi godom.
– Mi az álomszerepe?
– Nagyon érdekel a filmezés, szereplőként és a készítésben is.
– Hogyan él egy végzős-gyakornok színész?
– Építi az életét. Most költöztünk össze a kedvesemmel.
– Akkor most minden a színház körül forog?
– Van azért két kiemelt hobbim: szeretek fotózni, utca- és házrészleteket, minimál kompozícióban, és a videókészítés is erősen foglalkoztat.
Igazi szilveszteri gyerek
Arató Ármin Artúr 1995. december 29-én született Budapesten, de kétéves kora óta Pécsett él. Édesapja a PTE Bölcsésztudományi Karára érkezett ide tanítani, édesanyja pedig festőművész. A Köztársaság téri Általános Iskolában volt alsós, a Szent Margit általánosban járta ki a felső tagozatot, majd a Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium drámatagozatán érettségizett. A Kaposvári Egyetem végzős színművészetis hallgatója (ahol Eperjes Károly osztályába jár), most az utolsó, gyakorlati évét tölti a Pécsi Nemzeti Színházban. Párja Győri Bianka díszlet- és jelmeztervező.