A Ludwig Múzeum számára fontos gyakorlat, hogy Budapesten is bemutassa azokat a kiállításokat, melyeket a velencei biennále magyar pavilonjában láthatott a nemzetközi közönség
– mondta el a Képzelt kamerák című tárlat csütörtöki megnyitóján Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója, a magyar pavilon nemzeti biztosa.
Mint hozzátette, Waliczky Tamás kiállítása – melynek kurátora Szegedy-Maszák Zsuzsanna – ráadásul kiválóan illeszkedik a múzeum idei évadának programjához, amely a digitális művészet és a tudomány határterületeit kutatja.
Február 19-től lesz látható a Ludwig Múzeumban például Alban Muja Családi album című videóinstallációja is, amely a 2019-es velencei biennálén Koszovót képviselte, majd a Ludwig Alapítvány megvásárolta az intézmény számára – számolt be Fabényi Julia.
Peternák Miklós művészettörténész kiemelte, hogy Waliczky Tamás olyan kamerákat alkotott, amelyek a valóságban nem születtek meg, de megszülethettek volna, ha a fotográfia története más irányt vesz.
„A történelmietlen kérdés vizualizálódik: mi lett volna, ha…?”
– fogalmazott.
Mint kiemelte, az alkotó nem csupán képeket készített az általa elképzelt kamerákról, hanem részletesen el is magyarázza a virtuális eszközök működését.
Waliczky Tamás elmondása szerint
a kiállításon 24 lightboxban megjelenő kamerával és 5 animációval találkozhat a közönség.
A művész emlékeztetett arra, hogy a valóság képi leképezésének számtalan módszere lehetséges, ezek közül a fényképezőgép kifejlesztése során bizonyos utakat követtek, itt azonban számtalan más leképezési móddal is megismerkedhetnek az érdeklődők: van például olyan kamera, amely elmossa az álló- és a mozgókép közötti határt.
Waliczky Tamás hangsúlyozta, hogy
egyensúlyozni kívánt a művészet és a tudomány között: esztétikus, élvezhető videókat, „szép” tárgyakat készített, virtuális kameráinak ugyanakkor minden alkatrészét megtervezte, ezért azok valóban működőképesek lennének.
Fabényi Julia közölte: a Ludwig Múzeum csütörtökön közzétette a 2021-es Velencei Képzőművészeti Biennále magyar kiállításáról szóló kiírását.
Waliczky Tamás Képzelt kamerák című tárlata március 29-ig látogatható a múzeum második emeleti kiállítóterében.
Borítókép: látogatók Waliczky Tamás képzőművész Képzelt kamerák című kiállításának megnyitóján Budapesten, a Ludwig Múzeumban 2020. február 13-án