Kemény János, Kós Károly, Beke György, Gulácsy Irán, Cseres Tibor és további magyar, román, illetve nemzetközi alkotók műveit tartalmazó dobozból válogathatnak, akik kedden az 5-ös számú marosvásárhelyi hely buszjáraton utaznak – írja a Székelyhon.
A cél, hogy az utasok olvassanak utazás közben, és ha valamelyik könyv megtetszik, azt hazavihessék.
Ahogy a kezdeményezés kapcsán az egyik nyugdíjas nő megjegyezte, örvendetes a lehetőség, az az érzése, hogy a könyvtár itt van kézügyben, csak ki kell venni a könyvet a dobozból. Egy másik utas, egy középiskolás diák is ránézett a könyvekre, de nem érdekelték azok, mert „régiek”, „valami új” jobban érdekelné – mondta.
Az 5-ös busz mellett, amely a vegyikombinát és Marosszentgyörgy között közlekedik, azokon a járműveken is vannak könyvek, amelyek a város legtávolabbi pontjait kötik össze: az Egyesülés negyedbe, a Sapientiára, a megyei kórházhoz és a vegyikombináthoz tartó, a Tudor, a Kornisa, a Kövesdomb, illetve a Meggyesfalvi lakónegyedeket átszelő járatokon.
Könyvtári alkalmazottak és a buszvállalat akciója
A Maros megyei könyvtár a Siletina helyi tömegközlekedési vállalattal ötödik alkalommal szervez mozgó könyvtárat a városi buszokon. Az április 23-i, a könyvtárosok napja tiszteletére szervezett akció mindig nagy sikernek örvendett – mondta Agyagási Hajnal, a könyvtár munkatársa.
Az utasok ugyanis nem csupán a helyszínen lapozhatják és olvashatják a könyveket, de el is vihetik magukkal. Ami megmarad, azt a könyvtár bejáratánál elhelyezett asztalokra kiteszik, és onnan is lehet válogatni hazavitelre – mondta Agyagási Hajnal, hozzátéve,
eddig még soha nem maradt meg egyetlen darab sem, az utasok örültek az olvasnivalónak.
Tíz doboznyi olvasnivaló Kedden délelőtt a helyi tömegközlekedési vállalat tájékoztatási irodájában várt tíz doboz könyv arra, hogy felkerüljenek a buszokra. Ahogy Daniel Totu igazgató elmondta, mindenkit arra biztatnak, aki felszáll a buszra, hogy válasszon kedvére való olvasmányt, vigye magával, ha tetszik. „Legkevesebb egy hétig szeretnénk folytatni az akciót, addig, amíg van könyv. Ahogy egyik doboz kifogy, pótoljuk a könyvtár jóvoltából” – mondta.
Az első „könyvtári” járatra felszállt Monica Avram, a Maros megyei könyvtár igazgatója is, aki elmondta, adományokból gyűltek össze a könyvek, amelyek közül azokat, amelyek a könyvtár gyűjteményében nem voltak meg, beleltározták, a többletpéldányokat pedig felajánlották a vásárhelyi olvasóközönségnek.
A könyvtár hasonló akciót szervez évek óta a Víkendtelepen is, ahol kis házikókat helyezett ki a polgármesteri hivatallal együttműködve, amelyben magyar és román nyelvű olvasnivalót kínál a strandolóknak.
Borítókép: szekelyhon.ro