Tiszta szívvel festeni címmel négy művész – Szotyory László, Kondor Attila, Konkoly Gyula és Lajta Gábor – munkáiból látható kiállítás szerdától a Műcsarnokban.
A kiállításegyüttes összekötő gondolata a festészet: mind a négy alkotóra igaz, hogy tiszta szívvel szeretnének festeni – mondta a tárlat keddi sajtóbejárásán Szegő György művészeti igazgató, hangsúlyozva: mind a négy művészre igaz, hogy par excellence festők, függetlenül attól, hogy filozófusok, költők nem mellesleg.
Mint fogalmazott, a festészet műfaja az emberiség olyan kultúrkincseit foglalja magába, amelyeknek a „fölhagyása bűn lenne”, a mostani kiállítás pedig a festészet ünnepe lesz.
Hozzátette, hogy a Műcsarnok ezzel a kiállítással csatlakozik a magyar festészet napja októberi rendezvénysorozatához.
Mayer Marianna kurátor elmondta, hogy Kondor Attila a legfiatalabb alkotó a kiállító művészek közül. A kiállításon elsősorban az elmúlt tíz évben készült munkáiból látható válogatás. Szabadságtapasztalat összefoglaló című installációja 3 animációs filmje köré épül, amelyek egyben tematikus egységek is: Műteremváros, Jelenlét-kert, Belső könyvtár.
Mint a kurátor megjegyezte, a művész azon kevesek közé tartozik, akiknek komoly elméleti, filozófia háttér inspirálja munkáit.
A kiállításon látható festmények, grafikák, filmek kiindulópontja azoknak az alkotói/gondolkodói folyamatoknak a tudatosítása, amelyek során a látványvilág jelenségei festői és filozófiai tapasztalattá válhatnak. Ezen az úton, a figyelem, a megértés, a befogadás útján szeretné a művész végigvezetni a látogatókat a Műcsarnok három termében – tette hozzá a Mayer Marianna.
Kondor Attila elmondta, hogy a Műcsarnokban látható installáció közös gondolati elvet alkot, így a három vetítés egyetlen munkának tekinthető. Mint mondta, az alkotói folyamat során a leghétköznapibb jelenségeket szeretné beemelni az inspirációs mezőbe. Minden egyes munkája egyfajta meditációs objektum.
Azt keresi, hogy a különböző szituációkban hogyan lehet a saját létezésünkre közvetlenül rácsodálkozni.
A vágy titokzatos tárgyai címet viseli a Szotyory László közel négy évtizedes festői munkásságát felölelő, 80 munkából álló válogatás. Szotyory László melankolikus, bukolikus világa a gyönyörben fogant valóság, közkedvelt témáira könnyedén rá lehet kapcsolódni – fogalmazott Horváth Éva Mónika kurátor.
Szotyory László a sajtóbejáráson kiemelte: kizárólag az készteti festésre, ami lenyűgözi. Minden képhez „sóvár vágyakozás” köti, és minden téma időről időre visszatér hozzá. Ugyanakkor a szépségben mindig talál valami félelmeteset, borzongatót, rejtelmeset, ezt festi meg.
A tárlat három teremben nyújt reprezentatív válogatást Konkoly Gyula elmúlt tíz évben készült munkáiból. A gazdag és szerteágazó életművet felvonultató Konkoly Gyula, az Iparterv generáció egyik legismertebb képviselője a legkülönfélébb avantgárd és neoavantgárd kísérleteket követően tért vissza a figuratív festészethez – mondta el Rockenbauer Zoltán kurátor.
Mint hozzátette, nagyméretű olajfestményei virtuóz technikai tudással megalkotott munkák, melyeken tájképek, aktok, jelenetek láthatóak, általában olyan élethelyzetet ábrázolnak, ami egyfajta dolce vita állapotot türköz.
Lajta Gábor Az ajtón túl című „konceptuális retrospektív” válogatása az utóbbi 33-34 év jellegzetes darabjait mutatja be három teremben, a különböző korszakok munkáinak egymáshoz viszonyulása mentén, hogy az ismétlődések, módosult visszatérések láthatóvá váljanak.
A kiállításban szerepelnek műtermi modellek után festett aktképek, koncert- és éjszakai képek, valamint Az oroszlán nyelve című sorozat darabjaiból egy válogatás – mondta Kondor-Szilágyi Mária kurátor. Láthat a közönség a 32 éve be nem mutatott geometrikus festményekből néhányat, és egy fotósorozatot egy megsemmisült nagyméretű objektről, egy festett ajtóról.
A Tiszta szívvel festeni című tárlat szeptember 18-tól november 17-ig látható a Műcsarnokban.
Borítókép: Érdeklődők a Tiszta szívvel festeni címmel négy művész – Szotyory László, Kondor Attila, Konkoly Gyula és Lajta Gábor – munkáiból szeptember 18-án nyíló kiállítás sajtóbejárásán a Műcsarnokban 2019. szeptember 17-én. Ezzel a tárlattal csatlakozik a Műcsarnok a magyar festészet napja októberi rendezvénysorozatához.