A pozitív fejleményekről a Richter Flórián Cirkusz vezetője számolt be a Magyar Nemzetnek. Richter Flórián, az idősebb testvér elmondta: a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft., a magyar cirkuszvállalat három-három darab műsort vásárolt meg tőlük, mindkettőjüktől összesen nettó 4,5 millió forintért, az összeget előre megkapják. Cserébe, amikor erre lehetőség nyílik, három-három darab ingyen műsort adnak majd elsősorban egészségügyi dolgozóknak és rendőröknek.
„Nekünk ez hatalmas segítség, mi pedig szívesen fejezzük ki köszönetünket a kemény munkáért és hálánkat azoknak, akik ezekben a hónapokban megfeszítetten dolgoztak a betegek gyógyításáért, és azért, hogy biztonságban lehessünk” – emelte ki Richter Flórián.
A szakember beszámolt arról is, hogy egyelőre komoly érdeklődés mutatkozik a Pest megyei Szadán, téli szálláshelyükön megnyitott Szafaripark iránt is, amelyet a két cirkusz közösen üzemeltet.
A látogatók autóban ülve járhatják be a park öthektáros területét, így nem fenyegeti őket a fertőzésveszély, és közben a megtekinthetik az állatokat, a zsiráfokat, az indiai és az afrikai elefántot, a zebrákat, a tevéket, a lámákat és a pónikat.
A vendégek mindezt belépőjegy megváltása ellenében tehetik meg, ezzel is segítik a két cirkusz fennmaradását.
Richter Flórián arról is beszélt: a segítségnek köszönhetően biztosított a jövőjük, megmaradnak, és nem kellett jótékonysági adományokat kérniük.
„Persze a legjobb az lesz, ha júliusban újra felléphetünk a Balaton körül, mert azért az előadások az igaziak, és azok révén tudunk könnyebben talpra állni” – hangsúlyozta a cirkuszvezető.
Borítókép: Ifj. Richter József cirkuszigazgató, artista elefántokat etet a Magyar Nemzeti Cirkusz telephelyén Szadán, ahol a társulat egy része a koronavírus-járvány miatt önkéntes karanténban van 2020. április 2-án.