A szakmai bizottság döntése előtt egy nappal jelent meg egy nyílt levél, amelyet a társulat több korábbi tagja írt alá és megalázottságról, takarásban síró kollégákról és súlyos szakmaiatlanságról számoltak be
– idézte fel a Híradó az előzményeket.
Az igazgatót ért vádakkal kapcsolatban a Vígszínház társulatban 2011 óta dolgozó Karácsony Zoltán színművész az M5 stábjának elmondta: nagyon elkeserítő az, hogy ilyen nehéz helyzetbe hozzák a színházat pont akkor, amikor igazgatóválasztás van.
„Egy nagyon erős társulat kovácsolódott végre össze az elmúlt 10 év alatt amiben nincs, illetve egyre kevésbé van jelen ez a furkálódás, áskálódás, ami nagyon sokáig jellemző volt és én nagyon nem szeretem és most ezt is annak érzem. Egy ilyen visszafúrásnak, hogy bomlasszunk, de köszönjük, nem kell megvédeni minket”
– fogalmazott a színművész.
Ifj. Vidnyánszky Attila 2017-ben Eszenyi Enikő hívására érkezett a Vígszínházba, az elmúlt évben pedig olyan nagyszabású darab rendezésével bízta meg őt az igazgató, mint a Nagy Gatsby, amin csaknem 100 ember dolgozott együtt „teljes békében és teljes harmóniában. És hála Istennek megkaptuk a kellő figyelmet, akár a nézők felől, akár a színház felől, a színház minden egyes dolgozója azon volt, hogy ez megszülessen” – mondta.
Az M5 Híradónak Hirtling Isvtán is megszólalt, aki az évad elején csatlakozott a társulathoz.
A Jászai Mari-díjas színművész elmondta, hogy semmilyen megaláztatással nem találkozott az elmúlt időben, csak azt látta, hogy a társult élén áll egy törékeny nő, aki hihetetlen elhivatottsággal dolgozok azért, hogy a színház sikeres legyen. Mint mondta, nem örül annak, ami a színház körül zajlik.
„Főleg azért nem örülök neki mert, ezzel nagyon sokat ártunk mindannyian a színházi kultúrának, a magyar kultúrának”
– tette hozzá.
Eszenyi Enikő mellett Rudolf Péter színművész és Csányi János rendező pályázik a Vígszínház igazgatói posztjára.
Borítókép: Rudolf Péter rendező Moliere Az úrhatnám polgár című zenés vígjátékának próbáján a Pécsi Nemzeti Színházban 2019. december 4-én