A Virtuózok ötödik évada péntek este indult el a Duna TV-n és a Duna Worldön. A Kamara Virtuózok ezúttal nem szólózenészeket, hanem kamaraegyütteseket mutat be, akik közül néhányan nagyon bátran arra vállalkoztak, hogy a megszokottól eltérő hangszerekkel mutassák be a klasszikus műveket.
A háromtagú Custos Consort például furulyával, csembalóval és viola da gambával lépett fel, Szászvárosi Sándor vezető az utóbbin játszotta el Morel: Chaconne három hangszerre című darabját. Ezt a hangszert, amely kicsit hasonlít a hegedűre, kicsit a gitárra, kicsit a csellóra, még a zsűritag Várdai István, Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész is csak óvatosan merte a kezébe venni, hiszen annyira ismeretlen volt a számára.
A szaxofon szintén nem megszokott hangszer, ha klasszikus zenéről van szó, a Seven Sax december óta együtt zenélő tagjai mégis ezzel adták elő Meyerbeer: A Próféta című művének koronázási indulóját.
A színpadon volt már hasonlóra példa, a most mentorként részt vevő Bencze Máté például szaxofonnal hódította el tavaly a Virtuózok közönségdíját.
„Mivel Magyarországon a klasszikus szaxofonozás még nem annyira elterjedt, mint például a hegedű vagy zongora, szeretném, hogyha itthon is tudnák az emberek, mi az a klasszikus szaxofonozás, hogy kik a magyar klasszikus szaxofonművészek, és azt, milyen darabok vannak”
– mondta korábban a ”kis” Virtuóz.
Sárközy Lajos és zenekara sokszor játszik cigányzenét, most azonban klasszikust hoztak a Kamara Virtuózok színpadára: Bartók Béla Román táncok című darabja soha nem szólt még így cimbalmon.
„Nagy szerző nagy művét nagy művészek játszották”
– sommázta az előadást lelkesen Kesselyák Gergely zsűritag, Liszt Ferenc-díjas karmester, biztatva a zenekart, hogy használják a jövőben is bátran az ütős hangszert.
A zenei vetélkedő rajongói június 7-ig minden péntek este 19:30-tól láthatják a Kamara Virtuózok izgalmas versengését.
Borítókép: A Seven Sax zenekar