A beküldött felvételekből videót készítettek a kenderkések – olvasható a Kemma oldalán.
Ahogy arról már korábban beszámolt a lap, hagyomány már Tatán, hogy tavasszal, amikor a világ éled, leányok, asszonyok virágvasárnapon együtt karikáznak a Nagytemplom előtt. A jelenlegi járványveszély miatt, a „maradj otthon” mindannyiunkat védő mozgalmában, a Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola 5. Virágvasárnapi karikázója elmaradt, de otthoni éneklésre hívtak mindenkit. A felhíváshoz sokan csatlakoztak és küldték el saját felvételeiket, így állt össze a montázsvideó, amelyet húsvét hétfőn publikáltak honlapjukon és Facebook-oldalukon is.
Mint írták, szeretettel küldik mindenkinek ezt a szívből jövő, tavaszt köszöntő éneket.
„Ebben az évben csak a hangok szárnyán kapaszkodhattunk össze, nem abban az óriási karikába a tatai Kossuth téren – ahogy ezt a korábbi években tettük.”
Így is megvalósulhatott a lányok, asszonyok együtt csengő éneke – fogalmaztak, hozzátéve, hogy az ország különböző pontjairól, valamint Angliából és Skóciából is kaptak énekeket.
„Szóljon ez az ének a világon mindenkinek, szóljon a tavaszért, az ébredő, megújuló természetért, egy egészséges, jobb világért! Áldott ünnepet, szép nyarat kívánunk mindenkinek!”
– fogalmaztak a Kenderke műhely nő tagjai.
Szóljon itt, így is a böjti karikázó, amelyet 2020-ban nem csak Tatán, de Skóciában és Angliában is énekeltetek, így összekapaszkodva lélekben. Pötörke Néptáncegyüttes Garabonciás Folklór Egyesület Rédei Eszterlánc Néptánccsoport Csobolyó Néptáncegyüttes I ♥ Tata I ♥ Komárom Tata Város Tata Város Diákönkormányzata Komárom Város Hivatalos Oldala Nagyigmánd Igmándi Hagyományőrző EgyesületTaggeljétek be magatokat a videón és osszátok meg, hogy minél többekhez eljusson az éneketek, az énekünk!További részletek: http://kenderke.hu/v-bojti-karikazo-2020-ban-nem-csak-tatan
Közzétette: Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola – 2020. április 13., hétfő