A Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye barokk freskóművészetét összegző kötet bemutatóján Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kiemelte:
a reprezentatív kötetben a szépség a tudományos értékkel találkozik.
„A Magyarország török hódoltság utáni újjáépítésekor uralkodó stílusirányzat, a barokk mindmáig meghatározza a magyar emberek ízlését” – mondta.
Erdő Péter hozzáfűzte:
bár a hétköznapi használatban sokszor kényelmesebb lenne egyszerűbb, modernebb épületekkel helyettesíteni a barokk templomokat, azok mégis hozzátartoznak a magyarság lelki és kulturális önazonosságához.
Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára hangsúlyozta: az impozáns kötet egy évtizedes kutatói munka eredményeként született.
„A magyarországi freskóemlékeket bemutató sorozat négy kötetből fog állni, emellett terveznek egy erdélyi és kárpátaljai barokk freskóművészetet összegző kiadványt is”
– tette hozzá.
Kitért arra is, hogy
a könyvsorozat minden kötetéhez a magyarországi barokk díszítő festészetet bemutató rövidfilmek is készülnek.
Spányi Antal, a kötet elkészülését támogató Székesfehérvári Egyházmegye megyés püspöke elmondta: Székesfehérvár kiemelkedő helyszíne a magyarországi barokk freskófestészetnek, a 18. században két évtized alatt három templomot is nagyon magas színvonalú falfreskókkal díszítettek a városban.
„A kötet nem csupán átlagon felüli méreteivel, hanem a benne foglalt hatalmas tudás és a minőségi megvalósítás miatt is joggal tart igényt a figyelemre” – hangsúlyozta Takács Imre, az ELTE Művészettörténeti Intézetének vezetője.
A szisztematikus tudományos munka 10 évvel ezelőtt indult, egy nyolcfős kutatócsoporttal.
„A sorozat négy kötetének végleges anyagán több mint 50 szakember dolgozott” – mondta el Jernyei Kiss János művészettörténész, a sorozat szerkesztője.