Közel két hónappal ezelőtt a kulturális államtitkárság már arról tájékoztatta lapunkat, hogy a pécsi önkormányzat új pénzügyi igényekkel jelentkezett, ezért nem állapodtak meg Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-nek a kulturális negyedet, a Kodály Központot és a szimfonikus zenekart is érintő finanszírozásról. Ugyanakkor Péterffy Attila, Pécs polgármestere ezt követően arról beszélt a júliusi közgyűlésen, hogy „erősen közeledtek” az álláspontok egymáshoz, pedig tavasszal még ugyanő – a „zsarolást” emlegető balliberális baráti újságíró kérdésére válaszolva – „presszióval” vádolta meg a kormányzatot.
A pécsi önkormányzat most azt közölte, hogy nincs megállapodás, a kormányra várnak.
Lapunk ezzel párhuzamosan úgy tudja, hogy a tárcánál továbbra sem érthetik azt, annak ellenére, hogy idén rengeteg kulturális program elmaradt és várhatóan még el is fog maradni, ugyanazt a forrásigényt várja el a városvezetés, mint egy olyan évben, amikor nincs járvány.
Úgy tudjuk, hogy ráadásul igényként még az elmaradt jegybevételeket is szerepeltethették, amelyek azonban általában egyáltalán nem fedezik az adott program költségeit. Éppen ezért is van szükség más években az állami támogatásra – ugyanakkor ha nincs program, akkor értelemszerűen a kiadások is csökkenek.
Kővári János (ÖPE-KDNP) frakcióvezető éppen ezért már az előző közgyűlésen is felhívta a figyelmet arra, hogy a pécsieknek az az érdekük, hogy a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ működőképes legyen, de ezt a város az állam nélkül nem tudja megtenni, a felelős gondolkodás pedig nem az lenne, hogy a várost irányítók különböző politikai nyilatkozatokat fogadjanak el a kormánnyal szemben, ahogy ez már megtörtént korábban is.
Csődöt emlegettek, de…
Bár korában azt hangoztatta a baloldal, hogy csődhelyzet volt a korábbi években, mégis egy, a héten bizottság elé kerülő előterjesztés szerint százmilliós többletet akarnak adni a Pécsi Nemzeti Színháznak. A teátrum igazgatója szerint viszont legalább 160 millió forinttal többet is kilobbizhattak volna az államtól az idei évre, hiszen más – köztük baloldali – városoknál a taopótló támogatást beépítették az állami finanszírozásba.