A karácsony előtti hetekben jelentősen megnő a kereslet a játékok iránt – a tapasztalat szerint a vásárlók közül sokan nem veszik számításba, hogy az aktuális divat szerint felkapott, vagy feltűnően olcsón kínált, ám nem megfelelő játékok sérülésveszélyesek is lehetnek. – Nagyon fontos, hogy minden esetben megbízható szaküzletben vagy internetes áruházban vásároljunk – hívják fel a figyelmet fogyasztóvédelmi szakemberek. A hatósági vizsgálatok tapasztalatai azt mutatják, hogy a játékboltláncok, az üzletláncok és a webboltok nagyobb valószínűséggel forgalmaznak biztonságos, a jogszabályi előírásoknak megfelelő termékeket.
Elsődleges szempont, hogy csak olyan játékot vegyünk, amely megfelel a gyermek életkorának, képességeinek és készségszintjének. A tapasztalat szerint vannak, akik nem veszik komolyan a „háromévesnél fiatalabb gyermekek számára nem ajánlott” tiltást, vagy az ezt jelző piros szimbólumot, holott a játékon lévő figyelmeztető feliratok fontos információkat adnak a használatról és arról, hogy melyik életkorban biztonságos a termék használata. Olyan játékot pedig semmiképp nem szabad megvásárolni, amelyikről hiányzik a „CE” jelölés, mert az eleve felveti, hogy a termék nem felel meg a biztonsági előírásoknak.
A legkisebbek vannak kitéve a legtöbb kockázatnak, ezért minden kisgyermekes családban tudni kell, hogy a háromévesnél fiatalabbaknak könnyen eltávolítható vagy apró részeket tartalmazó játékot tilos választani, mivel fulladást okozhatnak. – Minden játék és alkatrész akkora legyen, amekkorát már nem tudna a szájába venni a gyermek, de figyeljünk például a gombelemeket vagy az apró, de erős mágnest tartalmazó játékokra is, mert az elemek lenyelve szintén fulladást, a mágnesek bélelzáródást okozhatnak – hangsúlyozzák a szakemberek. Azt is érdemes ellenőrizni, hogy az ajándékba szánt játékon ne legyenek éles élek, hegyes végződések, amelyek szem- és hámsérülést okozhatnak.
A plüssfigurák esetében is kiemelten fontos a jó minőség. A laza, könnyen kifeslő varratok mentén ugyanis a belső töltőanyag esetleg hozzáférhetővé válik, amely a kisgyermek szájába kerülve fulladást okozhat. A könnyen eltávolítható apró szemeket, orrokat, díszítéseket ugyancsak a szájába veheti vagy az orrába, fülébe dughatja a gyerek, erre is tanácsos figyelni a választáskor.
Fő a biztonság
Játékot mindig megbízható szaküzletben vagy webáruházban vásároljunk. Mindig el kell olvasni a címkét, a figyelmeztető feliratot, ugyanis ezek fontos információkat adnak a játék használatáról és arról, hogy a termék mely életkorban biztonságos.
Elemes játékoknál mindig ellenőrizzük, hogy a teleptartó fedél rögzíthető legyen. Tartózkodjunk az olyan zsinórokkal, zsinegekkel, szalagokkal ellátott játékok vásárlásától, melyek játék közben a gyermek nyaka köré tekeredhetnek. Az olyan játékok, amelyek tárgyak kilövésére alkalmasak, szemsérülést vagy fulladást okozhatnak – körültekintőek legyünk, ha ilyet választunk.