Nagyon sok leendő apuka szeretné támogatni párját szüléskor, s persze szeretnének osztozni a kisbabával való első találkozás máshoz nem hasonlítható örömében. A pandémia miatt, a veszélyhelyzetre tekintettel az egészségügyben is korlátozó intézkedéseket vezettek be. Egyes kórházak, szülészetek egyáltalán nem engedték, hogy kísérő is bent legyen a szülésnél, máshol csak a szükséges védőfelszerelés birtokában – melyet nekik kellett beszerezni – mehettek be az apukák a párjukkal a szülőszobára.
Meglehetősen megkönnyítik a helyzetét a jövőben azoknak pároknak, akik a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán adnak életet kisbabájuknak. Mint arra a klinika közösségi oldalán is felhívták a leendő szülők figyelmét, a kórháznak lehetősége nyílt az édesapák részére textil védőruha biztosítására. Ám fontos, hogy apás szüléshez a klinikára továbbra is maszkban kell érkezni, viszont a triázsvizsgálatot követően 4 óránként váltásmaszkot és a szükséges védőfelszerelést tudnak biztosítani a kísérőknek térítésmentesen.
A családtagok tájékoztatására fontos azonban megjegyezni, hogy a látogatási tilalom – ahogy a Klinikai Központ egyéb egységeiben is – továbbra is érvényes.
Megemlítették azt is, hogy tekintve, hogy régebben is opció volt az általuk adott egyszer használatos védőruhákért cserébe a klinika támogatása jelképes összeggel – és a szülők ezirányú érdeklődése nagyon szívmelengető – így aki szeretné, támogathatja a klinika munkáját az Egészséges Újszülöttekért Alapítványon keresztül.
Kevesebb baba születik hazánkban
A KSH adatai alapján jól látszik, hogy egyre kevesebb baba születik. Míg 1990-ben több mint 125 ezer gyermek született hazánkban, addig 2000-ben már csak 97 ezer. Aztán 2010-ben egy kicsit több mint 90 ezer, a tavalyi évben pedig 89 193. A hivatal honlapján található megyei adatok az országos arányokat követik. Így míg 2000-ben 3775 esetben született baba baranyai anyától, 2010-ben már csak 3367, 2018-ban pedig 2966 gyermek látta meg a napvilágot itt.