A veszettség egy vírusos megbetegedés, amely az állatok központi idegrendszerét támadja meg, a betegség végzetes kimenetelű lehet. Megfelelő védekezés hiányában nemcsak a kutyákra és macskákra, hanem a haszonállatokra is veszélyes. Nem kell azonban megijedni, hiszen védőoltással a kór száz százalékban megelőzhető, és ennek köszönhetően hazánkban a betegség csak nagyon ritkán fordul elő.
Három hónaposnál idősebb kutyáknál jogszabály írja elő a rendszeres, évenkénti vakcinázást, elmulasztása komoly pénzbüntetéssel jár. A kistelepüléseken élő gazdák segítése érdekében tavasszal több helyen is tartanak úgynevezett összevezetett, vagyis tömeges oltást. Ilyen volt nemrég Kővágószőlősön és Kővágótöttösön is, a következő hetekben további helyszíneken is várható.
– A szabályok szerint ha a településtől egy adott távolságon belül nem érhető el állatorvos, akkor a Magyar Állatorvosi Kamara köteles összevezetett eboltást szervezni egy kijelölt helyen és időpontban – tudtuk meg Dr. Gajcsi Dóra pécsi állatorvostól. – Így biztosítják azt, hogy mindenhol ellássák a kutyákat a veszettség ellen.
Oltást csak mikrochippel ellátott ebek kaphatnak, amennyiben ezzel nem rendelkeznek, külön díj ellenében a helyszínen beültetik. A gazdáknak pedig mindenképpen magukkal kell vinni az érvényes oltási könyvet. A veszettség elleni oltás a macskáknál nem kötelező, viszont ajánlott, főleg akkor, ha a cica erdős területekre jár ki, ahol rendszeresen tud vadászni. Az oltást az év bármely szakában be lehet adatni, viszont a legtöbb kutyánál ez az időpont általában március-április környékére esik.
A veszettség tehát az idegrendszert megtámadó betegség, az első tünetek között jellemző a rekedtes ugatás, hiszen kezd lebénulni a légzőrendszer. Később lehetséges nyáladzás, agresszió, bénulás. Az évenként kötelező oltásnak köszönhetően azonban mondhatjuk azt, hogy hazánkban nincs jelen a veszettség, hangsúlyozta az állatorvos. A környező országokban viszont még előfordul, ezért fontos nálunk is a védekezés.