Összesen 3,820 milliárd forintot fordíthat a város a Harkányi Gyógyfürdő fejlesztési terveinek megvalósítására. Baksai Endre Tamás, Harkány polgármestere elmondta, a támogatást hosszas és alapos egyeztető munka előzte meg. A város és a fürdő tervei Nagy Csaba országgyűlési képviselő közbenjárásával jutottak el a döntéshozókig, miután Orbán Viktor miniszterelnök áprilisban, a harkányi látogatása alkalmával utalt arra, hogy támogatja a város turisztikai célú terveit.
Ebből az összegből a határozat szerint több mint 3,3 milliárd forintot infrastrukturális beruházásra, valamint a fennmaradó részt pedig további beruházások előkészítésére, tervek, tanulmányok elkészítésére fordíthatnak.
– A támogatásból a korábban már tervezett hármas medencecsarnok rekonstrukcióját és egy kültéri gyermekvilág kialakítását tervezhetjük meg – tájékoztatott Szilágyi Tibor, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. pénzügyi igazgatója.
Hozzátette, a hármas medencecsarnok esetében már kiviteli tervekkel is rendelkeznek, a kültéri gyermekvilágnál még csak engedélyes terveik vannak, a kiviteli tervek elkészítését viszont lehetőségük van elkészíttetni a most megkapott támogatásból.
A részletekről holnap délután sajtótájékoztató keretében számolnak be a város és a fürdő vezetői, valamint Nagy Csaba országgyűlési képviselő.
Az úgynevezett III.-as medence rekonstrukciójára a harkányi képviselő-testület év elején már kiírta a közbeszerzési pályázatát, ám azt eredménytelenné nyilvánították, mert a kivitelező cég ajánlata jóval meghaladta a rendelkezésre álló összeget. Ekkor a városvezetés úgy döntött, hogy a II.-es épületet újítja fel a még 2016-ban hozott kormányhatározat alapján megítélt egymilliárd forint támogatásból. Itt a munkálatok július közepe óta zajlanak és várhatóan február elején sor kerülhet a műszaki átadásra.
A strandépület felújításával és a jelenleg kapott kormányzati támogatásból megvalósuló beruházással az egész épületegyüttes egy komplex felújított szárny lesz a fürdőben.