– Hogyan kezdte az új képviselő-testület a munkát?
– Nagyon mozgalmasan, ugyanis hamar olyan áthúzódó ügyekkel kellett foglalkoznunk, amelyek az év végével határidősek voltak. Az elmúlt két hónapban az alakuló ülésünkkel együtt összesen hat testületi ülésünk volt, ezek kapcsolódtak a régi szerződéses kötelmekhez is, illetve az év végéhez közeledvén a meglévő szerződéseket át kellett tekinteni, esetlegesen újakat kötni. Azt gondolom, hogy zökkenőmentes volt az átállás. Mindeközben az adventi időszakot is sikerült nagyon nívós rendezvényekkel felépítenünk.
– A városnak vannak már megkezdett projektjei, milyen szakaszban vannak ezek?
– Szeretnénk minél előbb oda eljutni, hogy a projektek közül több is a megvalósítás szakaszába lépjen és hogy az építkezések a lehető leghamarabb elkezdődhessenek. Úgy láttuk, hogy a közmeghallgatáson – ahol bemutattuk a folyamatban lévő projektjeinket – a lakók is érdeklődtek ezek iránt, szeretnének tisztában lenni azzal, hogy a fejlesztéseinket milyen ütemben tudjuk megvalósítani. Ezen dolgozunk. Nagy öröm számunkra, hogy a Pécset és Máriagyűdöt összekötő kerékpárút tervezése megkezdődhetett. Bár nem a siklósi, hanem a megyei önkormányzat a projekt konzorciumvezetője, úgy gondolom, hogy Siklós számára hatalmas előrelépés lesz ennek a beruházásnak a megvalósítása.
– Milyen, a város mindennapjait közvetlenül érintő ügyek kerültek már napirendre?
– A legnagyobb érdeklődés talán a város forgalmi- és parkolási rendje iránt érzékelhető. A közmeghallgatáson és a testületi ülésen is elhangzott, ez a jelenlegi rendszer nem tartható fenn. Azon dolgozunk, hogy a város teljes területére vonatkozó fejlesztési tervet készítsünk és megoldjuk azt a helyzetet, mely többek között a megnövekedett számú autó miatt alakult ki az elmúlt években. A tankerülettel való együttműködésben sikerült felújítani a gimnázium sportcsarnokának belső világítását, emellett felújítottuk a védőnői szolgálat irodáját, tervezzük fejleszteni a polgárőrséget, valamint a szociális étkeztetéssel, az idősek otthonával és a fürdővel kapcsolatos aktuális ügyekkel is foglalkozunk, csak hogy néhányat említsek.
– Az adventi időszak már más volt, mint az eddigiek, a város további rendezvényeinél is lehet számítani egy hasonló színvonal-emelkedésre?
– A rendezvényeinkre sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk, ezalatt pedig főként azt értem, hogy nagyobb forrásokat kell áldoznunk, ha a várost a turisztikai szezonban és azon felül is pozicionálni szeretnénk. Nagyon komolyan gondoljuk azt, hogy városunk a hozzá méltó színvonalon rendezze meg a programjait. Az éves programnaptár jelenleg készül, egyeztetünk a várkapitánnyal a várat érintő programok költségigényéről is, és az önkormányzat által szervezett rendezvények forrását is meg fogjuk találni, hiszen az éves költségvetési rendelet is készül. Amit már biztosan tudunk, hogy január 22-én a Vince-nap hagyományait méltó módon bemutató rendezvényt tartunk, a szervezésbe pedig a város meghatározó turisztikai szereplőit is bevonjuk.
Azt szeretné, mindenki legyen részese a fejlődésnek
Riegl Gábor, Siklós polgármestere korábban megyei főépítészi pozíciójában közvetett módon kapcsolódott a város fejlesztéséhez. Mint fogalmazott, azt tapasztalták, hogy a várost érintő fejlesztéseket ütemesebben, jobb tartalmakkal is meg lehetett volna valósítani, illetve jobban is ki lehetett volna használni a lehetőségeket.
– Az indíttatás arra sarkallott, hogy próbáljak meg tenni a városomért, más szemléletet hozni, nemcsak a fejlesztéspolitikába, hanem a város mindennapi életébe is. Azt is tapasztaltam, hogy a város korábbi vezetése és maga az önkormányzat az elmúlt években elszigetelődött a vállalkozóktól, a lakosságtól, vagyis azoktól, akik életben tartják a várost – mondta Riegl Gábor polgármester. Hozzátette, már a kampányidőszakban is elkezdték és azóta is fontosnak tartják, hogy felvegyék a kapcsolatot a város közéletében működő közösségekkel, közelebb kerüljenek a vállalkozókhoz, civil szervezetekhez, melynek célja, hogy valóban mindenki részese lehessen a város fejlődésének.