Ösztöndíj pályázatot hirdetett az önkormányzat – olyan bólyi, vagy Bólyban letelepedni kívánó 18 és 35 év közti fiatalok jelentkezését várták, akik szívesen vállalnának feladatot az ifjúsági közösségi élet szervezésben.
A város által az „Itthon Bólyban” programra elnyert 146 millió forint nyújt az ösztöndíj finanszírozására is lehetőséget – a sikeres pályázók havi 20-100 ezer forint körüli összeget kaphatnak.
Az elbírálásnál előnyt élveznek azok, akik a város közössége számára fontos, hiányzó tevékenységet végeznek, vagy foglalkozásuk hiányszakmának számít, vagy ennek megfelelő szakirányú képzésben vesznek részt – a pályázati támogatással az érintettek kapnak egy plusz lehetőséget, hogy terveiket helyben megvalósítsák, és némi keresetkiegészítésre is szert tehetnek.
– Fő cél, hogy a fiatalokat is bevonjuk a közösségépítésbe, a pályázatot a napokban írtuk ki és máris szép számmal vannak jelentkezők. Rengeteg jó ötletre, kezdeményezésre számítunk – tájékoztatta lapunkat Hárs József, Bóly polgármestere.
Az Itthon Bólyban program cselekvési tervét megelőző felmérés szerint a válaszadó 35 év alatti fiatalok 93 százaléka helyben képzeli el a jövőjét. Amit azonban hiányolnak, azok a szórakozási lehetőségek – erre kínál megoldást az ifjúsági közösségszervezői pályázat, és az annak eredményeként megvalósuló programok.
Az is kiderült a felmérésből, hogy az ipari parkban működő vállalkozásokat a helyi fiatalok alig ismerik. Pedig lenne ott is bőven munkalehetőség, csakúgy, mint az önkormányzatnál.
– Egyéni tanácsadás mellett a helyi munka, illetve vállalkozási lehetőségekről tájékoztató fórumokat, a cégeket bemutató üzemlátogatásokat szervezünk az elkövetkezendő hónapokban: az első előadást április 6-án 10 órakor tartjuk az Erzsébet Vigadóban, ahová minden fiatalt várunk, aki Bólyban keres munkalehetőséget, vagy szeretne vállalkozóvá válni, és a Bólyban való letelepedést fontolgatja – hangsúlyozta a polgármester.
A fiataloknak szánt első négy lakás májusra elkészül
Az „Itthon Bólyban” projekt célja a fiatalok helyben tartása – mint arról korábban beszámoltunk, a program részeként csaknem negyvenen juthatnak tehergépkocsi vezetői jogosítványhoz. Ezen kívül ingyenes angol nyelvtanfolyamot is szerveztek a fiataloknak, emellett két üresen álló önkormányzati épületben négy-négy modern, a mai kor igényeinek mindenben megfelelő és a szükséges berendezésekkel ellátott lakást is kialakítanak, amelybe 35 év alattiak költözhetnek majd. A lakóknak bérleti díjat nem, csak a rezsiköltséget kell majd fizetniük – az első négy lakás május elejére elkészül, a fennmaradó négyet pedig várhatóan augusztusban adják majd át.