Miközben szombaton szépen lassan megtöltötték a Zsigmondy sétány terét és az ősparkot a családi nap résztvevői, a játszóteret pedig boldogan foglalták el a gyerekek, a jövőnek is üzenhettek a kilátogatók, ugyanis a megújult Zsigmondy sétány szabadtéri színpada előtt egy időkapszulát helyezett el Baksai Endre Tamás, Harkány polgármestere, valamint Kapitány Zoltán, a kivitelező cég ügyvezetője. A sétány „Az élhetőbb jövő – Harkányi zöld belváros” című projekt keretében újult meg, melyre több mint egymilliárd forint támogatást nyert az önkormányzat.
A város vezetője talán az idei utolsó harkányi szabadtéri rendezvényen köszöntötte a megjelenteket, elmondta, a képviselő-testületnek kiemelt célja volt a sétány megújítása, a munkálatok végéhez közeledve pedig úgy döntöttek, a megújult téren egy időkapszulát helyeznek el a jövő nemzedékének. A sétány műszaki átadása még a következő hetekben kezdődik, a gyerekek viszont teljes biztonsággal és boldogan vehették birtokba az új játszóteret, amelyhez hasonlóval kevés helyen találkozhatunk az országban.
A munka alá vett terület az 42 ezer négyzetméter volt, melyből 12 ezer négyzetméteren térkő burkolatot kapott a sétány. Emellett a Harkányi Városgazdálkodási Zrt. munkatársai 3000 köbméter földet cseréltek ki. Majd a jövő tavasszal ébredező természet fogja igazán megmutatni az őspark szépségét, ám talán még a napsütéses őszi napokon is lesz lehetőség arra, hogy a lakók és a vendégek könnyed sétával bejárják és összehasonlítsák korábbi önmagával a parkot.
Az időkapszula elhelyezése után a gyerekeket a Kicsi Gesztenye Klub szórakoztatta, a résztvevőket pedig töltött káposztával vendégelték meg a szervezők.
Egy új szökőkutat is kialakítottak
A beruházással a Zsigmondy sétány szabadtéri színpada és a hozzá tartozó épület is teljesen megújult, áram- és vízellátással felszerelt árusító pavilonokat alakítottak ki, mindemellett a sétány a rendezvények alkalmával kiváló helyet ad majd a mobil pavilonok számára is. Ivópavilont építettek és a három korcsoportos játszótér mellett egy tanösvényt is kialakítottak az ősparkban, mindezeken kívül a teljes park növényállományát is megújították. A sétány elején egy új szökőkutat is létesítettek.
A projektben a Baranya Megyei Önkormányzati Hivatal mellett partnerként vett részt a Harkányi Római Katolikus Plébánia, így a sétány elején lévő templom körül is megújultak a közlekedő és zöldfelületek.