Folyamatosan újulnak meg az utak városszerte – a Dózsa György utca teljes szélességében új aszfaltszőnyeget kapott a közelmúltban, és a munkálatok a Bartók Béla utcában folytatódnak. Amennyiben az időjárás engedi, indul az aszfaltozás.
– A Petőfi tér és környezetének rekonstrukciója során a Mikszáth Kálmán utca is megújult – a bő egy hónappal ezelőtt lezárt szakaszon a szakemberek felújították a járdákat, zárt csapadékvíz-elvezető rendszert hoztak létre és a teljes vízvezeték hálózatot kicserélték – tájékoztatta lapunkat Polics József, Komló polgármestere. A gyephézagos, párhuzamos parkolókat a menetirány szerinti jobb oldalon alakították ki, és a parkoló végére, a Névtelen utca torkolatába került a betonalapokkal megerősített új buszöböl és -megálló. A parkosítási munkák vannak még hátra, a tervek szerint egy-két héten belül visszaadják a szakaszt a forgalomnak.
Folytatásként többek között a Mikszáth utcától a Pécsi úti idősek otthonáig tartó rész is megújul, a terv szerint a nyár végéig, csakúgy, mint a Móricz Zsigmond utcai szakasz.
A Juhász Gyula utcában az év második felében várható, hogy megindulnak az uniós támogatásból finanszírozott munkálatok. A Komlót és Magyarszéket összekötő út fejlesztése is folytatódik idén, és a Kossuth aknai részen, a Pécsi úti hajtű kanyartól kezdődő 600 méteres szakasz is új külsőt kap.
Az egyik legfontosabb beruházás a város fő ütőerének, a Kossuth Lajos utca Templom térig tartó részének a rekonstrukciója – a munkaterületet hétfőn adták át a kivitelezőnek. Az erre merőleges Bem utca is teljes megújulás előtt áll – a kivitelező kiválasztása folyamatban van, a felújítás legkésőbb iskolakezdésre elkészül.
Béketelepen a vízvezeték kiváltások megtörténtek, az aszfaltozásra még az év első felében sor kerül, a Bányász utca és Vájáriskola utca tengelyének 5 éves fejlesztési programja pedig lassan a végéhez ér.
Mindezek mellett a kátyúzások se maradnak el idén sem – a kivitelezővel a szerződést a múlt héten megkötötte az önkormányzat, a vállalkozónak legkésőbb június 30-ig kell befejeznie a kritikus szakaszok rendbe tételét.
Teljesen megújul a Templom tér is
A Templom téren és környékén teljes közterületi rehabilitáció történik, parkolóval, járdával, zöldfelülettel. A Kossuth Lajos utca egy szakaszát, a Bajcsy-Zsilinszky utcát és a Templom teret pályázati támogatás segítségével újítja fel az önkormányzat. Saját erőből oldják meg emellett a fejlesztések egy részét, többek közt a korszerűsítést a Bem utca Templom tértől a buszpályaudvarig tartó szakaszán, az intézmény-menti járdákon – ezeket a munkálatokat a város és az egyházmegye közösen finanszírozza. Csakúgy, mint az „Oktatás kapujának” újjáépítését, amelynek kivitelezése májusban indulhat és legkésőbb iskolakezdésre befejeződik. Emellett a „Munka kapujának” rekonstrukciója is még az idén megvalósul – cél, hogy az út és a járda felújításával együtt ez a beruházás is elkészüljön.