A turisták számára Budapesten kívül Siófok, Eger és Hajdúszoboszló voltak a legkeresettebb úti célok, a turisztikai attrakciók közül a legnagyobb érdeklődésre az egri vár, a Miskolctapolca Barlangfürdő, a Zalakarosi Fürdő, a Festetics-kastély és a Harkányi Gyógyfürdő tettek szert. Továbbá kiemelkedő látogatottsággal zárta az elmúlt évet a siklósi vár, a Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő, a szigligeti vár, a füzéri vár és a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed is.
A rövid kikapcsolódások továbbra is a legnépszerűbbek: az 1–2 éjszakás kiruccanások a foglalások több mint kétharmadát tették ki. A szálláshelyek közül az apartman, a vendégház és a panzió volt a legkeresettebb, a vendégéjszakák kétharmada ezekbe a kategóriákba szólt.
– Az átlagos foglalási érték 44 178-ról 46 829 forintra nőtt 2017-ről 2018-ra – derül ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből. Míg a legtöbb szállástípusnál emelkedett a foglalási érték, a 4–5 csillagos hotelek esetén közel 8 százalékkal csökkent. A szállások 70 százaléka egyébként maximum 49 999 forintba került, 20 százalékuk 50–100 ezer forintot kóstált. SZÉP-kártyával történő fizetés esetén jellemzően 76 183 forintot hagyott ott a „fekvőhelyért” a vendég, ami 26 százalékos növekedés 2017-hez viszonyítva.
A települések népszerűségi térképén nincs nagy változás, az elmúlt évben a fővároson kívül Siófok, Eger és Hajdúszoboszló vitték a prímet. A top 10-es népszerűségi listára egyébként még Szeged, Gyula, Pécs, Balatonfüred, Zalakaros és Hévíz fértek fel.
A szomszédos országokat felkereső magyar turisták jellemzően Zakopane, Krakkó és Szováta felé vették az útirányt, de Crikvenica, Vir és Torockó is népszerű volt a magyarok körében.
Emelkedett a vendégforgalom
A turisztikai célpontok közül kiemelkedő eredményt ért el a tavalyi évben a siklósi vár, amely tavaly több mint 90 ezer vendéget fogadott, ez mintegy tízezerrel múlta felül a 2017-es látogatószámot.
A szintén kedvelt Zsolnay Kulturális Negyed is jó helyen zárt, látogatószáma a tavalyelőtti 267 ezerről 288 ezerre emelkedett 2018-ban, emellett a Harkányi Strand- és Gyógyfürdő is tudta növelni a vendégek számát. Tavaly január 1-jétől december végéig összesen 550 009 látogatót fogadott a fürdő, ez a 2017-es számokhoz képest 3817 vendéggel többet jelentett.
A harkányi szállóvendégek száma is kedvezően alakult, 2018-ban ugyanis több mint 26 ezer vendégéjszakát töltöttek el összesen a fürdővárosban.