Ünnepélyes keretek között vehette át lakása kulcsait az a négy fiatal pár szeptember elején, akik sikeres pályázatukkal elnyerték a lehetőségét annak, hogy két évig az új önkormányzati lakásokban éljenek. Mint ismeretes, a Hunyadi utcai épületben a város az „Itthon Bólyban” című projekt részeként hozta létre az 55-60 négyzetméteres otthonokat – a beköltöző fiataloknak bérleti díjat nem, csak a rezsit és a közös költséget kell fizetniük, feltétel továbbá, hogy közösségi célú önkéntes tevékenységet végezzenek.
– A lakások kialakításán túl egyéb elemeket is – mint C, E, D típusú jogosítvány megszerzéséhez ingyenes képzés, ingyenes angol nyelvtanfolyam – tartalmazó program megvalósítására 146 millió forint támogatást nyert a város – hangsúlyozta Hárs József, Bóly polgármestere. Nagyjából ugyanekkora összeget tett még hozzá az önkormányzat, hogy olyan minőségű lakások épüljenek, amilyent eredetileg is terveztek.
A helyi építész által megálmodott és helyi kivitelező által létrehozott otthonokra 22 pályázat futott be. A Rákóczi utcában négy hasonló lakás épül – azokat hasonló feltételekkel hirdeti meg majd az önkormányzat.
Budapest helyett Bólyt választotta
Berendezett lakásokat vehettek birtokba a fiatalok: a konyha gépekkel, bútorokkal felszerelt, a nappaliban kanapé, szekrény, a hálóban ágy, íróasztal, valamint lakásonként egy-egy laptop és wifi is a kényelmüket szolgálja. A pályázatok elbíráláskor többek közt előnyt élveznek a helybéliek, illetve a Bólyban dolgozók, a gyermeket nevelő párok, valamint a hiányszakmában dolgozók.
Hargitai János országgyűlési képviselő példaértékű érdekességként elmondta, hogy az egyik beköltöző fiatal Budapestről érkezett a városba, és a nemrég az ipari parkban átadott új üzemcsarnokban működő ponyvagyártással foglalkozó cég munkatársa.