– Mondták már, hogy nagyon hasonlít Richard Gere-re?
– A hangom, a megjelenésem alapján a politikus Kósa Lajost is többen látták már bennem, de volt, aki színésznek vagy tévériporternek nézett. Szóval olyan tipikus „ismerős” arcom van.
– A fültől a nyaksebészetig mi a betegszámrangsor a klinikán belül?
– Centrumként működünk, így a régióból a nehéz esetek hozzánk kerülnek. Rengeteg fej-nyaki daganatos műtétünk van, nagy számban kell pajzsmirigybetegségeknél beavatkoznunk és miután tradicionálisan erős a fülészeti ellátásunk, ebből van a legtöbb esetünk, az ország minden tájáról érkeznek hozzánk páciensek. Idetartozik az endoszkópos fülsebészetünk is, melyet én vezettem be az országban: külsérelmi nyom nélkül, a hallójáraton át történnek így műtétek. Kiemelkedő az elülső és az oldalsó koponyaalapi sebészetünk is, melyek többségét idegsebészekkel közösen végezzük.
– Klinikaigazgatóként mit változtat a felállásban?
– Sok tervem van, de elsőként szeretnék az egyes területekre külön munkacsoportokat létrehozni, ahol a gyógyítás mellett magas szintű tudományos és oktatási célú műhelymunka is zajlana.
– Legutóbb, amikor találkoztunk, éppen Afrikába készült. Hová vezetett az az út?
– Az elmúlt években rendszeresen elutazott néhány orvos Malawiba az osztályunkról műtéti misszióra. Emellett érkezett is hozzánk a kelet-afrikai országból orvoskolléga, akit megtanítottunk a műtéti fogásokra.
– Aktív tagja egy másik külföldet járó orvoscsapatnak is. Miről is van szó?
– Több mint húsz éve focizom a magyar orvosválogatottban, melynek erős pécsi magja van. A csapat nyolcszoros világbajnok, és hat esetben én is felállhattam a dobogó tetejére.
– Mennyit tud erre edzeni?
– Igazolt játékos vagyok a PMFC Öregfiúknál, és hetente kétszer kispályán is focizom. Emellett futni járok a feleségemmel, aki profi tájfutó volt.
Gyermekeik sem adják alább
Dr. Szanyi István 1973-ban született Szombathelyen. Ott is érettségizett, majd a Pécsi Orvostudományi Egyetemen diplomázott 1998-ban általános orvosként. 2002-ben szakvizsgázott fül-orr- és gégegyógyászatból, 2012-ben PhD fokozatot szerzett, 2017-ben audiológia szakvizsgát tett, a habilitációját idén a járványhelyzet tolta el tavaszról őszre. Felesége, dr. Tóth Krisztina aneszteziológus. Dorottya (21) lányuk orvosnak tanul, Barnabás (17) fiuk a Nagy Lajos Gimnáziumba jár és a PEAC-ban kézilabdázik, Borbála (12) lányuk pedig kiválóan kosárlabdázik.