A kormány két lépésben emeli – 166 600 forintra – a hallgatói normatívát, tájékoztatta a Magyar Időket szombaton Bódis József oktatásért felelős államtitkár, a Pécsi Tudományegyetem egykori rektora. Az első lépés már meg is történt, idén szeptember óta megemelték a szociális ösztöndíjak kifizetésére rendelkezésre álló keretösszeget 40 százalékkal, a tanulmányi ösztöndíj növelésével 2020 februárjának elejétől érik majd el a teljes összeget.
Az államtitkár ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, a felsőoktatásnak az az igazi küldetése, hogy az arra alkalmas tanulók a lehető legmagasabb képzettséghez jussanak. Ezért az állam többek között szociális és tanulmányi ösztöndíjjal támogatja a diákokat, hogy a tanulásra tudjanak koncentrálni. Már évek óta nem volt mód az ösztöndíjak emelésére, de most megnyílt rá a lehetőség. Bódis József azt is kiemelte, a tanulmányi átlaga alapján a felsőoktatási intézmény államilag támogatott teljes idejű képzésben részt vevő hallgatóinak legfeljebb 50 százaléka kaphat tanulmányi ösztöndíjat.
A Pécsi Tudományegyetemre járó Pap Luca eddig is részesült ösztöndíjban, véleménye szerint ösztönző erejű a támogatás a fiatalok számára. – A hallgatói ösztöndíj akár komoly bevételi forrást is jelenthet az egyetemistáknak, nem ritkán havonta több tízezer forintot is kaphatunk a szociális, illetve a tanulmányi támogatásoknak köszönhetően – fogalmazott a fiatal.
A tanulmányi átlag függvénye
Az ösztöndíj természetesen a tanulmányi átlag függvénye marad, számításánál figyelembe veszik a félév során megszerzett kreditek számát. Az állami ösztöndíjas hallgatók a második félévtől részesülhetnek a tanulmányi támogatásokban, melyek havi összegét egy félévre határozzák meg. Az összeg nem lehet alacsonyabb a hallgatói normatíva 5 százalékánál, ez jövőre 6500 forint, 2020-ra pedig 8300 forint lesz. Az emelés a szociális ösztöndíjat is érinti, mely intézményenként változó, de a támogatás nem lehet alacsonyabb a hallgatói normatíva 20, illetve 10 százalékánál. Az összeget az iskolakezdő alaptámogatás is befolyásolja, melynek mértéke alapképzésben a hallgatói normatíva 50 százaléka.
Közeledik a jelentkezési határidő
Több ezer Baranya megyei végzős középiskolás tervezgeti ebben az időszakban a jövőjét, ugyanis közeledik a felsőoktatásba való jelentkezési határidő. A felvételizők február 15-én éjfélig legfeljebb hat helyet – hármat díjmentesen – jelölhetnek meg online, az E-felvételi rendszerben. A pontszámítás mint mindig, most is alap- és osztatlan képzésen, valamint felsőoktatási szakképzésen 500 pontos rendszerben történik: a tanulmányi és érettségi pontok mellé különböző jogcímeken legfeljebb 100 többletpont szerezhető. A jogszabályi minimum ponthatár a jövő évben is változatlan lesz, az alap- és osztatlan képzések esetében 280, a felsőoktatási szakképzéseknél 240, a mesterképzéseknél pedig 50 pont.