Ahogy a lap írja, Mellár Tamás, aki alkalmatlannak tartja a baloldali jelöltet polgármesternek, azt nyilatkozta a közelmúltban a Népszavának, hogy a baloldali polgármesterjelölt azzal fenyegette meg finoman, hogy „vigyázzon, mit mond, mert felveszi”. Gyurcsány Ferenc pártjának, a DK-nak a helyi vezetői pedig elnökségi ülésükön beszéltek arról, hogy Péterffy „kigolyózza” Mellárt, ha kell. A sorai között képzett pécsieket, értelmiségieket, professzorokat is tudó baloldali jelölt a Civilek a Mecsekért Mozgalmat pedig egyszerűen kioktatta egy általános iskolás számtanpéldával – ők a több tízezer tonnányi mecseki fa eltüzelése miatt kértek civil kontrollt az akkori erőmű igazgatójától.
A Pécs Ma írása kifejti: a főváros egyik legnagyobb, 500 családnak otthont adó lakóparkjában, a Rákóczi Liget Társasházban két éve ismerhették meg igazán a nevét a most pécsi városvezetésre készülő baloldali jelöltnek. A Főtáv Kiserőmű ügyvezetőjeként ugyanis egy, a Fővárosi Ítélőtábla előtt zajló per jogerős lezárulta előtt a baloldali politikus ultimátumot küldött az ott lakóknak: vagy kifizetik a társasház által erősen vitatott tartozást, vagy kikapcsolják mindenkinél a távfűtést, a melegvizet pedig korlátozzák.
Mindez közel 1200-1300 embert érintett, köztük gyermekes, kisbabás családokat. S bár vannak, akik legyinthetnek: „nem fizettek, megérdemlik”, de a történet nem arról szól, hogy a 2007-től több szakaszban épült lakóparkban élő családok nem akartak fizetni, és nem is jogtalan lakásfoglalókról – hanem egészen másról. A bonyolult peres eljárás lényege az, hogy a társasház azóta csődbe ment – a baloldallal, a szocialistákkal kiváló kapcsolatokat ápoló – beruházója úgy állapodott meg az akkor szintén baloldali vezetések által életre hívott Csepeli Hőszolgáltatóval, a Főtáv Kiserőmű Kft. jogelődjével, hogy a teljes társasház egy közös számla alapján fizesse a távhődíjat. (Érdekes adalék, hogy tették ezt úgy, hogy akkor a lakóparknak már volt saját kazánja.)
Az újság cikke szerint ennek a húzásnak az lett a következménye, hogy olyan lakások után is fizették a lakók a szerintük amúgy is túl magas alapdíjat, amiket még nem is értékesítettek, vagyis üresek voltak. A sajtóhírek szerint a lakók elől azt is eltitkolták, hogy részben a Főtáv által kiépített fűtési-hűtési rendszer megvalósításának pluszköltségeit 15 évig nekik kell állniuk. A vitatott tartozás tíz év alatt 80 millióra duzzadt, s miután az ügyben nem tudtak megegyezni a lakók, per lett a dologból, majd két éve pedig képbe került a mostani pécsi baloldali polgármesterjelölt, aki a Főtáv Kiserőmű Kft. ügyvezetőjeként lépett fel az 1200 lakóval szemben: Péterffy gyakorlatilag olyan ultimátumot küldött, hogy elzárják a fűtést, amit csak a csepeli országgyűlési képviselő, Németh Szilárd közbenjárására nem tettek meg – írta az ügyről a VG.hu. Ekkor voltak kénytelenek megegyezni.
Dr. Hary András, a Rákóczi lakóparkot kezelő HRTL-cégcsoport ügyvezetője azt mondta, ők úgy érezték, hogy Péterffy visszaélt azzal, hogy a lakóparkban élők ki vannak szolgáltatva a cégnek, ebben az alárendelt pozícióban kellett „együttműködniük”. A helyzetre jellemző, mondta Hary, hogy volt, hogy péntek délelőtt 11 órakor olyan ultimátumot küldött nekik az igazgató, hogyha vasárnapig nem születik megállapodás, akkor korlátozni fog.
– Jót nem tudok róla mondani, rosszat pedig nem akarok, de az tény, hogy ebben a kényszerhelyzetben felajánlottam olyan lehetőséget is, hogy további 15 évig a cég szolgáltathat, hogyha enged a tartozásból, de ő erre egyáltalán nem volt hajlandó. Miközben olyan lakások, üzletek után kellett fizetniük a lakóknak, amelyek üresek voltak, így senki nem is használta azokat – mondta a PécsMa.hu-nak Hary András, aki hozzátette: „végül megállapodtak, hogy fizetünk, és a megállapodás ránk eső részét maradéktalanul teljesítjük, vagyis a lakók nemcsak a normál alapdíjat fizetik, hanem törlesztik a tartozást is, ám Péterffy nem tartja be az egyébként közjegyzői okiratban is foglalt vállalását, ami arról szólna, hogy minden lakáshoz szereljenek fel külön mérőt, hogy többet ne fordulhasson elő, hogy üres lakások után is fizessenek”.
A HRTL-cégcsoport ügyvezetője ugyanis azt mondta, az igazgató folyamatosan kifogásokat keres, hogy miért nem hajtja végre a megállapodás rá eső részét, amit írásban többször is szóvá tett, és ezért Hary már hazugnak is nevezte Főtáv emberét. A megállapodás arról szólna, hogy minden lakásnak egyéni szerződése legyen, azaz a jövőben mások helyett ne kelljen fizetni a bent lakóknak. Hary szerint ezt Péterffy közel 150 tulajdonos előtt ígérte meg egy közgyűlésen, szinte napra pontosan két éve.
A társasház képviselője egyébként 2017-ben decemberében sem rejtette véka alá véleményét, és azt írta Péterffynek: „Javaslom Önnek, hogy a keresztény kultúra legnagyobb eseményén, mely a hitről, a reményről, szeretetről és örömről szól, érdemes lenne Önnek befelé fordulni, és megtisztulnia, mert több száz embert egyszerűen becsapott.”
A jogszabályok szerint egyébként kötelező lett volna egyedi hőmennyiségmérést kialakítani épületrészenként, vagyis lakásonként. Ezt már 2005-ben törvény és kormányrendelet írta elő, ennek ellenére azóta sincs egyedi mérés a lakóparkban.
Péterffyt a lap kereste telefonon, nem reagált hívásukra.