A Nyári diákmunkaprogramban az önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén működő vállalkozások is támogatást kaphatnak a 16–25 év közötti diákok foglalkoztatására. A program a fiatalok munkához jutását kívánja elősegíteni és ezzel a korai munkatapasztalat-szerzés mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja. A diákok június 3-ától már regisztrálhatják magukat az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál, a cégek is itt jelezhetik a felmerülő munkaerőigényüket.
A községek, városok önkormányzatainak többsége is csatlakozott a programhoz, a települések vezetői várják a diákok jelentkezését. Márokon többek között játszótéri kerítés festés, hulladékgyűjtés és a falu szépítése lesz a tanulók feladata. Víg Imre, Garé község polgármestere lapunk kérdésére elmondta, a településükön is a faluszépítésbe kapcsolódhatnak be a fiatalok, az ügyes kezűek munkáját szívesen fogadják szalmabála-díszítésnél és a kultúrházban, de mezőgazdasági munkákban is segíthetnek a diákok.
Bicsérden a végzettségnek, tanulmányoknak megfelelően több területen csoportokban szeretnék foglalkoztatni a diákokat – tudtuk meg Vér József polgármestertől. Az önkormányzat intézményeinél adminisztratív vagy kommunális munkában, de a helyi közösségi szolgáltató térnél is tudják majd alkalmazni a fiatalokat.
A szentlőrinci diákok a tavalyi évhez hasonlóan idén is számos, helyi munka közül választhatnak. Koltai Péter polgármester elmondta, az önkormányzatnál, a könyvtárban, a kultúrházban és különböző más intézményeknél tudják igénybe venni a tanulók segítségét.
– Minél több jelentkezőt szeretnénk alkalmazni, ez a diákok és az önkormányzat számára is segítség – mondta.
Legfeljebb napi hat órát dolgozhatnak
Varga Mihály pénzügyminiszter a közelmúltban úgy fogalmazott, az országos program népszerűségét jelzi, hogy tavaly több mint 29 ezer diák vett részt benne, sokan közülük a kötelező szakmai gyakorlatukat is így teljesítették. A diákmunkaprogramban azok a nappali tagozatos tanulók vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor már betöltötték a 16. életévüket és legkésőbb a program befejezésekor még nem múltak el 25 évesek. A program keretében a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát térítik meg a munkáltatónak. Az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. A diákok juttatása a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 146 250 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 111 750 forint lehet személyenként havonta.