A Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítésére, a rendszeres sportolás és az egészséges életmód népszerűsítése érdekében indította el a Honvédelmi Minisztérium 2014-ben a haditorna országos versenysorozatot. A verseny megyei fordulóját a Baranya Megyei Védelmi Bizottság támogatásával és együttműködésével a Magyar Honvédség toborzó irodája szervezi.
A megyei versenyeket mindig más helyszínen rendezik, az elmúlt években a Malomvölgyi-parkerődben, a tüskésréti szabadidőközpontban és a Várkői Ferenc Diáksport Központban is tartottak már haditornát. Az idei évi őszi megyei fordulót is a Pécsi Toborzóiroda szervezte, 18 középiskolásokból álló csapat mérte össze tudását a pécsi Mecsextrém Parkban. Az esemény lebonyolításában szolnoki és kaposvári katonák is segédkeztek.
A diákok 18 helyszínen vehettek részt megmérettetéseken. A versenyszámok két kategóriába – dinamikus és statikus – voltak sorolva. A verseny „kötelező katonás” elemein felül, amelyek az országos döntő állomásain is feltűnnek, számos érdekes feladat, akadály várta a csapatokat. A park adottságait kihasználva az alpesi kötélpálya, rekesztorony-építés vagy a mászófal kihívásait is teljesíthették az indulók.
A katonás feladatok közt szerepelt fegyveres váltófutás, légfegyveres lövészet, mobil katonai akadálypálya, tereptan-térképismeret és a hatástalanított fegyverek szét- és összeszerelése is. A megmérettetés során a diákok fizikai erőfeszítést és szellemi munkát egyaránt igénylő feladatokban adathattak számot rátermettségükről.
Az állóképesség mellett az erkölcsi gondolkodást is fejlesztik
A haditornaverseny fő célja a honvédelem ügyének népszerűsítése és az ehhez kapcsolódó értékek közvetítése a sport eszközeivel. A verseny nemcsak a fiatalok fizikumát, sporttudását fejleszti, hanem erkölcsi gondolkodását is, emellett lehetőséget nyújt a résztvevőknek kitartásuk, erőnlétük erősítésére, ismereteik összemérésére. Az esemény évről évre egyre népszerűbb a diákok körében. A pécsi Mecsextrém Parkba a megyeszékhely mellett Mohácsról, Komlóról, Sásdról, Pécsváradról és Szentlőrincről is érkeztek csapatok. Az országos döntőben a megyei fordulón első helyet elért csapata vehet majd részt, de a dobogósok mind értékes, honvédelemmel kapcsolatos ajándékokban részesültek.