Köztudott, hogy a járványhelyzet miatt a fényfesztivált, a Pécsi Napokat, a Sétatér Fesztivált, a városi gyereknapot és például a Zsolnay Pikniket is lefújták, ahogyan elmaradtak a korábbi években külső helyszíneken megszervezett majálisok, vagy éppen a június 4-én megtartandó Összetartozás napi program, illetve a március 15-i, október 23-i ünnepi események is.
A szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. a fentiek ellenére is a teljes programévre szóló finanszírozási összeget kapta meg az államtól, ami 1,9 milliárdos támogatást jelent, vagyis a közös kasszából ennyivel kell kipótolni a negyed működését, hogy színvonalas programokat kapjanak a pécsiek.
Éppen ezért is néztük meg, hogy 2019-ben milyen fesztiválok voltak. Tavaly csak a fényfesztivál 100 milliós költségvetésű volt tavaly – ebből 30 millió érkezett más forrásokból –, s már négy napon keresztül láthatta több tízezer ember. A tavaly 11 napos Sétatér Fesztiválon 90 programot tartottak meg, minden este zenei fellépőkkel – idén erre sem kellett áldozni. A Kodály Központban tavaly március 15-én például Al di Meola koncert is volt, hasonlóra idén nem kerülhetett sor. Az idén szintén elmaradt Számarfül Fesztiválon is csaknem 100 program várta a látogatókat még tavaly, ahogyan a majálisokon is rengeteg esemény volt.
Sorra lemondták
„Az év első felére tervezett és megszervezett rengeteg programot a Kodály Központban, az E78-ban (Zsolnay Negyed), valamint a Művészetek és Irodalom Házában újragondolni, átszervezni vagy szükség esetén lemondani. A szokásos belvárosi és a Zsolnay Negyedben megrendezendő programokat előkészítettük, leszerveztük, majd sorra lemondtuk azokat” – ez szerepel a több pécsi kulturális intézményt is működtető Zsolnay Örökségkezelő Nkft. első félévről szóló beszámolójában. A céget kerestük hétfőn, hogy mindez a fesztiválokat, programokat illetően milyen változásokat jelentett pénzügyileg az elmúlt évhez képest, de a „válaszadásig türelmet kértek”.