– A sportcsarnok környékén sétáltam a minap, elképesztő mennyiségű fekete madár mászkált a parkolóban és annak környékén – írta egyik olvasónk a DN Postabontás rovatában. – Minden évben jelentkeznek a panaszok a károgó madarak miatt. Korábban azt lehetett olvasni, hogy a fészkeket a téli időszakban szokták eltávolítani a városüzemeltetés emberei, amikor is a fák lombozata a munkálatokat nem zavarja.
Olvasónk arra volt kíváncsi, idén hogyan állnak ezekkel a munkálatokkal. A kérdést feltettük a Biokom Nkft.-nek, válaszukban azt írták, az ügyben már hozzájuk is érkezett megkeresés, a fészkek eltávolítását pedig várhatóan pénteken kezdik meg. Nagyjából tizenötöt kell majd leszedni, vagyis az érintett területeken nincs több fészek, mint a korábbi években.
– A pécsi önkormányzat 2019 végén is megkérte a Környezetvédelmi Hatóság engedélyét adott területekre szóló varjúfészkek eltávolítására és a varjúriasztásra vonatkozóan – tudtuk meg Nagy Ervin főkertésztől. – Az engedély megérkezett, így szakembereink a héten elkezdhetik a munkát. A korábbi évekhez hasonlóan dolgozni majd többek között a Nagy Imre, az Aidinger úton, a Zsuzsanna utcában, az Indóház téren és a Littke József utcában. Ezeken a helyeken a védett objektumok fölül távolítjuk el a fészkeket, ilyenek például a buszmegállók, játszóterek, forgalmas járdák és parkolók.
A főkertész hangsúlyozta továbbá, hogy február 15-e után, a költési időszakban már csak a varjak riasztására lesz lehetőségük, ami a fészekkezdemények eltávolításával jár. Amennyiben a fészek elkészül, ahhoz az engedély értelmében már nem szabad hozzányúlni. A madarak riasztására egyébként május 1-ig van lehetőség.
A vadászat miatt költöztek a városba
A varjúfélék – például vetési és dolmányos varjú vagy a szarka – az élőhelyük csökkenése mellett a folyamatos üldöztetés miatt költöztek be a városokba, olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján. A korábbi évtizedekben módszeresen vadászták őket, de előfordult, hogy mérgekkel, csapdákkal pusztították az állományt, ezért természetvédelmi oltalom alá kellett venni őket. A madarak viszont a zaklatás előli kitérést addig folytatták, amíg lakott területre nem értek. Számukra ez megfelelő hely, hiszen a városokban nem lehet rájuk vadászni, ráadásul könnyen jutnak táplálékhoz a parkokban, szeméttelepeken.