Meredeken zuhan az autólopások és a gépkocsi feltörések száma országos szinten. Annak ellenére, hogy egyre több jármű közlekedik az utakon évről évre. Azonban közeleg a nyári szezon, ekkor az emberek gyakrabban járnak, olyan helyekre, ahova a mindennapokban nem szoktak. Ilyenkor azonban jóval felelőtlenebbek az autósok, tehát nem árt figyelnünk az értékeinkre.
A Balaton környékén, Somogy megyében 78 autólopást és feltörést regisztráltak tavaly. Azonban Budapestet leszámítva a tulajdonosoknak Bács-Kiskun megyében kell figyelniük a legjobban az értékeikre, ugyanis itt a mintegy 169 regisztrált eset történt 2018-ban. Békés megye talán a legbiztonságosabb ebből a szempontból, mivel ott csupán 13 ilyen bűncselekményt jelentettek.
A csökkenésben a modernebb riasztók és GPS-es nyomkövetők elterjedése is közrejátszik. Ám a tolvajoknak nem kell több pár másodpercnél, hogy betörjék az autó ablakát, majd villámgyorsan távozzanak a megszerezett értékekkel.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság elmondta, bűnmegelőzési szempontból fontos, hogy mindig győződjünk meg arról, megfelelően bezártuk-e a gépjárművünket. Használjunk gépjárműlopást gátló eszközöket, például kormányzárat, vagy riasztóberendezést. Ha kiszállunk a kocsiból, mindig állítsuk le a motort, és vegyük ki az indítókulcsot is. A kulcs nélkül indítható autóknál pedig ügyeljünk arra is, hogy a kártyát ne másolja le senki és mindig olyan távolságra legyen az autótól, hogy azt jelerősítővel ne lehessen elérni. Törekedjünk arra is, hogy azokat a parkolókat vegyük igénybe, amik forgalmas helyen vannak, és jól kivilágítottak.
A népszerűbbeket lopják gyakrabban
A felmérések szerint azokat a személygépjárműveket lopják a legnagyobb számban, amelyekből a legtöbb fut az utakon. Ez főként azért van, mivel a lopott járműveket általában nem teljes egészében értékesítik tovább, hanem alkatrészeire bontva adják el különböző autóbontóknak. Amennyiben azt nézzük, hogy 1 000 kocsira hány autólopás jut az egyes márkákon belül, akkor kiderül, hogy arányaiban a BMW-t lopják a leginkább. A német márkát a Skoda követi, a dobogó harmadik fokán pedig a Mercedes áll, noha az benne sincs a tíz leggyakoribb gépkocsimárka között. A számszerűleg legjobban lopott Ford, pedig így már csak a negyedik helyen áll.