Minden korosztály képviselője megjelent péntek délelőtt a Kossuth téren. Idősek és fiatalok is eljöttek, hogy együtt emlékezzenek az 1848-/1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójára. Szinte mindenkinél ott lengett a magyar zászló, és a kokárdák sem maradtak le a kabátokról.
A műsort a Testvérvárosok Terei Általános Iskola kórusa nyitotta meg, majd a Misina Néptáncegyüttes és a Csurgó Zenekar szórakoztatta a közönséget. Ezek után Páva Zsolt, Pécs polgármestere mondott beszédet, aki hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet számára kiemelt jelentőségű ez az ünnep.
– Ahol magyar ember él, ott mindig megünneplik március 15-ét – mondta a polgármester – Ha máshol nem, a lelkekben, mert ennek a napnak magyarként mindenki adózik.
Ezek után Páva Zsolt azzal folytatta, hogy a mai modern ország kialakulása tehető erre a napra, amit nagyon fontos események előztek meg. Megemlékezett a kor nagy politikusairól úgy, mint Deák Ferencről és Kossuth Lajosról, valamint költőiről, például Petőfi Sándorról és Arany Jánosról. Ahogy mondta, március 15-e ezeknek a folyamatoknak a csúcspontja és lezárása volt egyben.
Az ünnepi műsort koszorúzás zárta, de a programoknak ezzel még nem volt vége. Az érdeklődőket táncház és kézműves foglalkozás várta a Kossuth téren, a kisebbek pedig a pónilovaglást próbálhatták ki.
A hagyományokhoz híven délután öt órától a Fürdő utcától indult a lovas huszárok felvonulása, akiket fúvósok kísértek a 48-as térre. Ott aztán egy ünnepi műsor kezdődött, amit szintén koszorúzás követett.
Az ünnepség a Kodály Központban zárult este hét órakor, ahol Páva Zsolt adta át Pécs Város Kulturális Nagydíját.
Együtt emlékeztek az ellenzéki pártok
Az ellenzéki pártok és civil szervezetek együtt emlékeztek meg a forradalom és szabadságharc eseményeiről a baranyai megyeszékhelyen. A 48-as téren péntek délben gyűltek össze Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd képviselői, de részt vett Mellár Tamás és a Mindenki Pécsért Mozgalom is. Az eseményen többek között beszédet mondott P. Horváth Tamás író, zenés előadást tartott Rozs Tamás, Füsti-Molnár Éva pedig egy Petőfi-verset szavalt, majd napjainkra aktualizálva olvasták fel a 12 pontot. Az ünnepséget itt is koszorúzás zárta.