A szokásokhoz híven idén is megünnepelték az Állatok Világnapját a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület pécs-somogyi menhelyén. Népszerű volt az esemény, rengetegen sétáltak a kenelek között, etették a kecskéket, vagy éppen lovaskocsin tekintették meg a területet. A programok vasárnap délután kezdődtek lovas- és kutyabemutatóval, ezután rendezték meg a Design Centert. Itt arra hívták fel a figyelmet, hogy bár nagyon örülnek az adományoknak, sokszor kap az egyesület olyan dolgokat – például használt fehérneműket –, amikkel minden kreativitásukat felhasználva sem tudnak mit kezdeni.
Ezután következett a csoportkutya verseny eredményhirdetése. A verseny ötletét az adta, hogy az iskolákba, óvodákba a gyermekek nem vihetnek ebet, ezért maguknak kellett csinálni egyet. Nagyon kreatív megoldások születtek, volt, aki párnát varrt, más horgolta a kutyát, de még fából is készült négylábú.
Népszerű volt az állatszépségverseny is, ahol három kategóriában indulhattak a versenyzők. Külön díjazták a kutyákat, a Misinától örökbefogadott állatokat, és volt egyéb állatkategória is. A zsűrinek nem volt könnyű dolga – ezt tapasztalatból tudjuk, hiszen mi is a tagjai voltunk -, minden állat annyira ügyes volt a színpadon. A szuszogó buldogtól kezdve, a fiatal vizslán át a magamutogató tengerimalacig az összes induló lenyűgözte a tagokat. Ennek ellenére dönteni kellett. Egyéb állat kategóriában a tengerimalac győzött, egy vizsla lett a legszebb kutya, az örökbefogadott állatok között pedig egy fekete-barna keverék kutyus volt az első. M. R.
Fotók készültek
A Misina Egyesület idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, a jubileumról egy fotókiállítással emlékeztek meg a vasárnapi rendezvényen. Az egyesület történetét, különleges pillanatait felelevenítő képeket Laufer László, lapunk fotóriportere készítette. Fiatalok és idősek is belemerültek a képek tanulmányozásába, hiszen a segítségükkel jól lehetett látni, mennyit változott, mennyit fejlődött a menhely negyedszázados fennállása óta.