Évekkel ezelőtt még több mint húsz gyümölcsfája volt, mára már csak pár maradt – mondta Kozákné Vajna Julianna, a Középdeindol-hegyhát egyik lakója. Mint mesélte, a vaddisznók már sajnos megszokottak itt, hajnalban előfordul, hogy több család is dézsmálja a kiskertek gyümölcseit. Az ágakat letépik, a fák kiszáradnak, sok kárt okoznak. Szomszédja, Horváth József mindig a kutyája ugatásából tudja, megint hívatlan látogatói vannak.
– Több éjjel is figyeltük már őket, volt, hogy reflektorral világítottunk rájuk, de a vaddisznók nem rettentek meg a fénytől, zavartalanul folytatták a lakmározást – mesélte egy másik hölgy. Férje, Sámson László hozzátette, 10-15 méteren belülre merészkednek az állatok, nem lehet velük semmit se kezdeni. Nem csak vaddisznók, sakálok és rókák is gyakori vendégei a lakott területeknek. Ennél idillibb volt – tette hozzá –, amikor nem messze a kert végétől három őz lakott itt. A dűlőben élők már hozzászoktak ehhez éppúgy, mint a puskalövésekhez, amiket előző este is, úgy tíz óra felé lehetett hallani.
A rendőrség a napokban kiadott közleménye szerint a pécsi Nagydeindoli utcában és a Középdeindol-hegyhát dűlőben található elhanyagolt kertekben megtelepedett vaddisznók miatt lakossági bejelentések érkeztek, mert a vadak jelentős károkat okoztak a gyümölcsösökben. A terület nincs közvetlen kapcsolatban vadászható vadászterülettel, ezért a kártékony vadállomány eltávolításának egyetlen módja a vaddisznók belterületi vadászata.
A rendőrség a bejelentések miatt már nem először adott belterületi vadászatra engedélyt, a vadászattal érintett terület a Hosszúcser Vadászegyletnek a Középdeindol-hegyhát dűlő 57., illetve a Nagydeindoli utca 68. szám alatti ingatlan területe.
Kellemetlen hanghatások lehetnek
A vadászatot irányító Grozdics Károly elmondta, megfelelő helyismerettel, szaktudással és tapasztalattal rendelkező vadászok vigyázzák éjjelente a területet. December 31-ig a csillagászati napnyugtát követő egy óra és a csillagászati napkeltét megelőző egy óra közötti időszakban lehet számítani a hanghatásokra, melyek okozhatnak némi kellemetlenséget az ezen területek szomszédságában élő lakóknak, de attól nem kell tartania senkinek, hogy bármiféle baja esik. Mint mondta, évente ezen a területen nagyjából körülbelül 5-6 vaddisznót tudnak kilőni. A vadász egy adott helyről figyeli a vaddisznókat, a helyét nem változtatja. Elmondható egyébként, hogy az idén amúgy is sok vaddisznó van, de a hivatásos vadász szerint az itt élők lassan kénytelenek hozzászokni a vad közelségéhez, ugyanis már egyre inkább az a jellemző, hogy az állatok vissza se mennek az erdőbe. Nagyon sok kárt okoznak a gyümölcsösökben, a lehullott barack és alma könnyű eleség a számukra.