Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott szerdán a Fidesz–KDNP–ÖPE-frakciószövetség abból az alkalomból, hogy az új városvezetés két, eddig nem létező pozíciót hoz létre a Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) módosításával. A tervek szerint a momentumos Nemes Balázs innovációs biztosként dolgozna a jövőben, míg Kunszt Márta, a DK pécsi elnöke civil kapcsolatokért felelős tanácsnok lenne.
Csizmadia Péter, a közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője szerint egyértelmű, hogy kreált, személyre szabott funkciókat hoznak létre az érintettek számára, a politikai kinevezés nyilvánvaló.
– Pécset is elérte az a fővárosból indult hullám, hogy ahol balliberális városvezetés alakult, ott megindult a politikai kinevezettek helyzetbe hozása – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy Nemes Balázs, a Momentum volt pécsi elnöke havi félmilliós fizetésért látja majd el feladatát, ami öt év alatt 30 millió forintot jelent. – Ennyivel lesz kifizetve a Momentum Pécsen – hangsúlyozta.
Az innovációs tanácsnok gazdaságfejlesztéssel és ifjúságpolitikával foglalkozik, de politikus szerint Nemes Balázs teljesen alkalmatlan a posztra, és személye kártékony lehet az utóbbi területen, hiszen köztudott róla, hogy évekkel ezelőtt különböző nemzetiségekre és etnikai csoportokra tett szélsőséges kijelentéseket.
– Homofób, antiszemita és cigányellenes megjegyzéseket tett; véleményünk szerint Pécsen nem feltétlenül ilyen személy lehet a garancia arra, hogy az ifjúságot képviselje – mondta a frakcióvezető.
Kővári János, a KDNP–ÖPE-frakció vezetője szerint ahogy a Momentum, úgy a DK is begyújtotta a rakétákat, hiszen Kunszt Márta, a párt pécsi elnöke civilügyi tanácsnokként dolgozna a jövőben – városanyai teendői mellett.
– Ez a civil biztosi rendszer a régi időket idézi fel bennem, ami hasonlít a Hazafias Népfront eljárásaihoz. 2010 óta Pécsen külön bizottság foglalkozott a civilek ügyeivel. A DK azonban most kapott egy olyan pozíciót, amelyhez eddig nem sikerült egyetlen feladatot sem társítani – jelentette ki a politikus, aki úgy vélte, erős politikai nyomást jelez, hogy a civil szervezetek ezentúl csak Kunszt Márta személyén keresztül juthatnak lehetőséghez.
Kővári megemlítette, hogy információja szerint Török Ottó, a Gyurcsány-kormány egykori sportért felelős államtitkára a lehetséges befutó a PSN Zrt. élén, miután Vári Attila lemondott vezérigazgatói posztjáról.
A rendes közgyűlésen – amint fentebb szó esett róla – a képviselők módosítják az SZMSZ-t. Ennek kapcsán Csizmadia Péter elárulta, hogy több mint tíz módosító indítványt nyújtottak be, mindegyik azt a célt szolgálja, hogy a képviselőknek több megszólalási joguk legyen.
– Az új SZMSZ lényege, hogy sok ponton korlátozza a nyilvánosságot, a hozzászólási időtartamot, teljesen redukálja a képviselők vitában való részvételi lehetőségét. Például eltörlik a napirend előtti felszólalásokat, amelyeket az ülés végére akarják tenni. Látszik, hogy az új városvezetés nem akar szóbeli érdemi vitát – fogalmazott.
Az ülésen emellett döntenek a Költségvetési és Gazdasági Bizottság elnökének személyéről is, hiszen Nyőgéri Lajos távozásával új vezetőre van szükség a testület élén.
A rendkívüli képviselő-testületi ülésen születhet végleges döntés a ZSÖK és a Pécsi Kommunikációs Központ új vezetőjéről. Az előbbi éléről távozó Vincze Balázs utódja Rózsa Zoltán, eddigi helyettese lehet, aki fél évre kaphat felhatalmazást. A PKK élén Katreiner Zoltánt Bleszity Péter válthatja, aki mindeddig a cég értékesítési vezetőjeként tevékenykedett.