Több száz diák olvas, tanul, jegyzetel a pécsi Tudásközpontban a vizsgaidőszak alatt, az íróasztalok többsége mindig foglalt, sokan készültek a könyvtárban a közelgő megmérettetésekre. Múlt héten több alkalommal is jártunk az intézményben, magyar és külföldi diákok körülbelül fele-fele arányban voltak. Szövegkiemelő, jegyzetfüzet, laptop szinte minden diáknál volt, és többen az olvasótérbe lépés előtt elmajszoltak még egy csokit, ittak egy energiaitalt.
– Tavaly is tanultam már itt, akkor is jó tapasztalataim voltak, úgyhogy most ebben a vizsgaidőszakban is a Tudásközpontot választottam. Otthon millió dolog elvonhatja a figyelmemet a tanulásról, például a kisállataimmal való játszás, vagy a filmnézés lehetősége, de itt rá vagyok kényszerülve, hogy tanuljak – foglalta össze tapasztalatait a másodéves Kovács Virág.
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel az idei téli vizsgaidőszakban, december elejétől január 20-ig ismét meghosszabbított nyitvatartással várja az Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont az esti és éjszakai tanulást választó hallgatókat. Jó hír ez a sokszor igen zajos kollégiumok lakóinak is, akik máshol nehezen tudnának felkészülni a vizsgákra.
A hosszabbított nyitvatartás első felében, reggel nyolc és este nyolc között a szokott rend szerint lehet igénybe venni a hagyományos könyvtári szolgáltatásokat, vagyis – aki még nem tette meg – be lehet iratkozni, lehet kölcsönözni, előjegyezni, személyesen hosszabbítást kérni, könyvet visszaadni, könyvtárközi kölcsönzést igényelni, raktári kérést indítani, vagy szaktájékoztatásért a könyvtárosokhoz fordulni. Este nyolc órától a 2. emeleten van lehetőség tanulásra az olvasóteremben, a tanulófülkékben, illetve a közösségi tanulóban. A lehetőséggel a tapasztalatok szerint nagyon sokan élnek, a reggel nyolc órás nyitáskor már kígyózó sorokban várakoznak a diákok, és többen csak éjfélkor hagyják el a könyvtárat.
Közel nyolcezer gólyát várnak ősztől
Még egy hónapig, február 15-ig jelentkezhetnek a végzős középiskolások a felsőoktatási felvételire. A napokban kiderültek a következő tanév kapacitásszámai, tehát, az állami ösztöndíjas és az önköltséges hallgatók összlétszáma, vagyis összesen ennyi diákot vehet fel az adott intézmény.
A PTE-re összesen 7893-an kerülhetnek majd be, nappali képzésen 5156-an, esti és levelező munkarendben 2737-en kezdhetik meg a tanulmányaikat szeptembertől. Például magyar nyelvű bölcsészettudományi területre Pécsen nappali tagozatra összesen 481 fő jelentkezhet, míg levelezőre 362 főt várnak. Jogi területre 190 főt vesznek fel nappalis munkarendre, 397 főt pedig levelezőre.
Műszaki képzésre 394 főt nappalis, 267 főt levelezős munkarendre várnak. Az orvos- és egészségtudományi pécsi nappalis képzésekre 781, míg levelezős formában 226 főt vesznek majd fel. Magyar nyelvű gazdaságtudományi jellegű képzésekre pedig nappalira 653 fő, míg levelezősre 399 fő kerülhet be Pécsen.