Tavaly júliustól vált elérhetővé a kormány családtámogatási programjának azon típusa, mellyel 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak a nagycsaládosok 7 személyes autó vásárlására. Megyénk nagy márkakereskedőinél most az elmúlt fél év tapasztalatairól érdeklődtünk. Az egyik e konstrukcióban legkeresettebb autómárkát, a Dacia Lodgy-t forgalmazó Nyitrai Autóház Renault márkakereskedés-vezetője elmondta, ebből a típusból már legalább 300-nál jár az eladások száma, a járművek átvételére azonban a megrendeléstől számítva átlagosan 3-6 hónapot várni kell. Ez a legalacsonyabb áru hétszemélyes autó a piacon, országosan is ebből a típusból adták el a legtöbbet, már szinte népautóként tartják számon.
– Az ügyfelek gyakorlatilag önerő nélkül tudják megvásárolni ezt az autót, melynek ára most a legmagasabb felszereltséggel 5,7 millió forint. A két és félmillió forintos állami támogatás önerőnek számít, a vételár ezen felüli részét pedig hitellel, Renault Credit finanszírozással tudják az ügyfelek kiváltani – mondta Goják Péter. Kevesebben keresik az ennél drágább – 7,5–8,5 millió forint között elérhető Renault Grand Scenicet, de ennek az eladása is megugrott tavaly nyár óta.
A FX Autóház márkakereskedésnél is folyamatos a nagycsaládok érdeklődése ezen autók iránt.
– Tavaly augusztustól decemberig Citroen Berlingoból, illetve a Citroën C4 Grand Spacetourerből összesen 60 autóra szerződtünk le. Ezek az autók 6 és 9 millió forint között érhetőek el, de az a tendencia, hogy a vevők több mint fele az állami támogatáson felüli összeget készpénzzel fizeti, körülbelül 40 százalékuk pedig banki hitelt vesz fel – mondta Rege Péter, Citroën-Suzuki márkakereskedés-vezető.
Naponta vannak érdeklődők a Ford nagycsaládos kedvezménnyel elérhető gépjárműveire is, Kiss Norbert, Ford márkakereskedés-vezetőtől megtudtuk, ezek közül eddig 25-30 rendelést vett fel a pécsi telephely és körülbelül ennyi ajánlatot küldtek ki, vagy van tárgyalás alatt, beadásra várva.
Az elmúlt fél évben egyébként modelltől és felszereltségtől függően több százezer forinttal nőtt a nagycsaládos autók ára, ez azonban a kereskedő szerint nem az állami támogatás megjelenéséhez köthető, hanem a piaci környezet változása (például az új emissziós előírások) hozta magával, illetve az euró árfolyamváltozása fontos tényező ebben a folyamatban. Az importőrök ugyanis euróban szerzik be a gépjárműveket a gyártóktól. Tavaly nyárhoz képest 30-40 forintos euróárfolyam-növekedés történt, ami 10-15 százalékkal növelte meg forintban az autók árát.
Felkészültek rá
A BMW egyedi felszereltségű modellel készült a programra. Az egyedi felszereltségű modellváltozatot, a hétszemélyes BMW 2-es Gran Tourer Family Basic Edition árát is kifejezetten e célcsoporthoz igazították, 8 114 800 Ft helyett, a 2,5 milliós állami támogatással, már bruttó 5,6 millió forinttól hazavihető.
Többet kell várni az elbírálásra
Az ügyfelek visszajelzései alapján egyébként a két és fél millió forintos állami támogatásra jogosító bírálatra az ígért határidőnél többet kell várni, de ezzel már megrendelhetik a vevők az autót. Némileg lelassítja az üzleteket, hogy a folyósító Magyar Államkincstár az autókereskedéssel nem kommunikál, kizárólag az ügyféllel, így a vevőknek kell érdeklődniük, vagy megsürgetniük a támogatás megérkezését. A Magyar Közlönyben szereplő 15 napon belüli utalás ugyanis jellemzően nem szokott teljesülni, a tapasztalatok szerint inkább 30–40 napon belül folyósít az állam. Az autót azonban a legtöbb kereskedés csak azután adja át, amikor már beérkezett a pénz.