Több olvasónk írt szerkesztőségünknek, hogy az elmúlt napokban szerettek volna szájmaszkot vásárolni több gyógyszertárban, ám sehol nem kaptak. Mint írták, kiderült, hogy hiánycikk, és nem tudható, mikor lehet majd újra beszerezni.
Megkerestük Pécs egyik legnagyobb patikáját, akik több gyógyszertárat üzemeltetnek a városban. Ők megerősítették, hogy valóban hiánycikk lett az elmúlt hetekben a szájmaszkból. Az emberek a koronavírus megjelenése óta, és főleg a sajtóhírek után, elkezdték felvásárolni azokat. Míg korábban csak pár darab fogyott belőle, most tömegével vitték, főleg külföldi diákok. Azt is hozzátették, hogy a nagyobb beszállítóknál a készlet kifogyott, így kisebbektől kellett beszerezni, és a héten egy nagyobb szállítmányt kapnak.
A többi nagyobb baranyai városban is hasonló a helyzet, szintén elfogyott a készlet. Komló egyik legrégebbi patikájában is azt mondták, míg a koronavírus megjelenése előtt egy-egy darabot adtak el belőle, most tucatjával vitték. Itt is a héten kapnak egy nagyobb szállítmányt, igaz míg korábban egy darabért 45 forintot kellett fizetni, most mélyebben a zsebükbe nyúlhatnak a vásárlók, ugyanis 100 forintba kerül majd egy szájmaszk.
Sok vélemény hangzott el a szájmaszk használatáról, hogy megvéd-e a vírustól. Egy pécsi háziorvos közölte, hogy a betegeknek kellene hordani, hiszen az influenza is cseppfertőzéssel terjed, és egy tüsszentés több méterre elsodorhatja a cseppeket, ami megfertőzheti az embereket, főleg a zsúfolt bevásárlóközpontokban, tömegközlekedési eszközökön. Hozzátette, az egyszerű szájmaszk nem véd meg teljesen, a kis szűrökön egy-két csepp kiszűrődhet, ám vannak speciális maszkok (FFP2 és FFP3), amik 94–100 százalékosan védettséget nyújtanak.
Zöldszámon lehet érdeklődni a vírusról
Január 30-án az Egészségügyi Világszervezet nemzetközi horderejű járványügyi szükséghelyzetet hirdetett ki az új koronavírus járvány miatt. A legutóbbi adatok szerint több mint 40 ezren betegedtek meg, közülük 908-an meghaltak. A legtöbb megbetegedést Kínában regisztráltak, a legtöbbet a járvány epicentrumának tekintett Hubei tartományban. Európából (Franciaország, Németország, Finnország, Olaszország, Oroszország, Spanyolország, Svédország, Nagy-Britannia és Belgium) összesen 31 igazolt koronavírus okozta megbetegedésről érkezett jelentés. Magyarországon jelenleg nincs koronavírusos beteg, ugyanakkor a betegség elleni védekezés érdekében operatív törzs állt fel, illetve a Nemzeti Népegészségügyi Központ a koronavírussal kapcsolatos kérdések megválaszolására két 24 órában hívható zöldszámot (06-80/277-455 és 06-80/277-456) is működtet, ezeken leginkább, mint a Magyar Távirati Iroda írta, csomagokkal, utazással és felsőlégúti tünetekkel kapcsolatban érdeklődtek.