A kérdőíven a koronavírus egészségügyi, gazdasági és nemzetközi összefüggéseiről is állást lehet foglalni azoknak, akik kitöltik a dokumentumot. A többi között arról mondhatják el az emberek a véleményüket, hogy szükség van-e a hazai gyártókapacitások megerősítésére, egy állandó hazai járványügyi figyelőszolgálatra vagy a bankok és multinacionális cégek közös teherviselésére.
Zichy Eszter Hargitai János országgyűlési képviselő munkáját segítve gyakran járja a baranyai falvakat. Az ilyen alkalmakon őt a helyi lakosoktól az intézményvezetőkön és a hivatali dolgozókon át a polgármesterekig nap mint nap sokan kérdezik, hogy mire számíthatnak ősszel, milyen intézkedéseket fog a kormány bevezetni a vírus egy esetleges második hulláma esetén.
– Én is csak azt tudom mondani, hogy élni kell azzal a lehetőséggel, amit a kormány adott és a kérdőív kitöltésével el kell mondani a véleményünket. A döntéshozók pontosan tudják, hogy csak azok a járvány elleni intézkedések hatékonyak, amelyek nagy társadalmi támogatottsággal bírnak. Nyilvánvalóan vannak olyanok, akik nem értettek egyet a kijárási korlátozás bevezetésével, a távolságtartás, a maszkviselés elrendelésével, vagy az országhatárok lezárásával és a rendezvények korlátozásával. A 65 éven felüliek külön vásárlási sávja, valamint az ingyenes parkolás szintén megosztotta az embereket. A konzultáció a legjobb alkalom arra, hogy ezekről a kérdésekről kinyilvánítsuk a véleményünket, akár támogatjuk, akár ellenezzük ezeket az intézkedéseket – mondta érdeklődésünkre tapasztalatait részletezve Zichy Eszter.
Szerdáig már 1 millió 367 ezer 322-en küldték vissza a nemzeti konzultációs íveket, illetve válaszoltak az online felületen. Eazt bizonyítja, hogy a benne feltett kérdések minden hazai családot érintenek, ezért a magyarok szívesen el is mondják a véleményüket. A konzultáció kérdőíveinek leadási határideje augusztus 15., a kérdéseket pedig online is meg lehet válaszolni eddig az időpontig.