Sokan ódzkodnak a halpucolástól, de manapság már vannak olyan tógazdák, halboltok, ahol konyhakészre készítik a halat, így a koszos munkát ők végzik el helyettünk, nekünk már csak a főzésre kell koncentrálnunk.
– Ha otthon halászlevet készítünk, akkor ehhez egy vagy két másfél kilós pontyot érdemes vásárolnunk – mondta Kosztolányi Zoltán világbajnoki ezüstérmes szakács, a pécsi Zsolnay Vilmos Szakgimnázium és Szakközépiskola oktatója. – Fontos, hogy a halat ne főzzük túl. Egy jó halászlének harmincperces lobogó főzés kell, így kijön az étel frissessége – tette hozzá.
A halászlénél a vöröshagymát apróra vágjuk, belerakjuk a halcsontot, -fejet, egy kis -nyesedéket, ebből készítjük el a tartalmas alaplevet. Mikor elkezd felforrni, ráhintjük a pirospaprikát, s mint Kosztolányi Zoltán hozzátette, nem szabad kevergetni. Fél óra gyors lobogó forralással a pirospaprika bele fog oldódni az alaplébe. Ezt leszűrjük, és az előkészített halfilét, patkószeletet tíz perc alatt belefőzzük. Hogy a pontyszelet ne essen szét, a halat intenzíven besózzuk, kicsit borsozzuk és paradicsompürével bekenjük, ugyanis a paradicsompüré savas hatása valamennyire összehúzza a halat, és nem engedi, hogy szétfőjön.
A mélyhűtött halakat hideg vízben vagy tányéron olvasszuk ki. Utána leitatjuk, sózzuk és visszatesszük a pihenni a hűtőbe, hogy a só átjárja.
Így készül a dorozsmai molnárponty
A harcsapaprikás, halászlé mellett karácsonyra készíthetünk dorozsmai molnárpontyot is. Egy edényben felforraljuk a vizet, ebben főzzük ki a házi csuszatésztát. Közben egy másik edényben pörköltalapot készítünk. A hagymát, paprikát, paradicsomot felszeleteljük, majd hozzáadjuk a gombát. Felöntjük halalaplével, és a végén tejfölös habarással besűrítjük. A pontyfiléket szálkátlanítjuk. Sűrűn be kell irdalni a szeleteket, hogy az ipsziloncsontokat átvágjuk. Szintén jó alaposan megsózzuk, megtűzdelhetjük szalonnacsíkkal, és a hűtőben pihentetjük. A sütés előtt paprikás lisztbe forgatjuk és kisütjük. A gombapaprikás pörköltet összekeverjük a tésztával, ennek a tetejére rakjuk a kisült pontyot, és így tálaljuk. Mint Kosztolányi Zoltán elmondta, az eredeti recept szerint a pontyot elősütötték, ezután tették bele a pörköltalaplébe, és itt készre párolták. A tányérra pakolták a csuszatésztát, majd következett a ponty és a gombás pörkölt.