A napokban több forgalmasabb szakaszon festettek fel piktogramokat a gyalogos átkelők elé Pécsett. A kampányt a Rendészeti Igazgatóság kezdeményezte annak érdekében, hogy még az iskolakezdés előtt felhívják a figyelmet a körültekintő átkelésre. Nem ritka látvány a járdán lehajtott fejjel okostelefont használó, fülhallgatóban bömbölő zenével sétáló gyalogos. Ők – ahogy a szakma hívja – a közlekedés zombijai, akik tudomást sem vesznek a körülöttük lévő világról, nekiütköznek más gyalogosnak, esetleg körülnézés nélkül lépnek le a járdáról.
A gyalogosok gyakran hajlamosak figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a KRESZ szabályai rájuk is vonatkoznak. Sokan azt sem veszik számításba, hogy bár a zebránál a gyalogosok elsőbbséget élveznek, műszaki vagy forgalmi okból előfordulhat, hogy az úton haladó jármű nem képes megadni számukra az elsőbbséget. Ezért fokozottan fontos az éberség és a körültekintés, amely nemcsak az autóvezetők, de a gyalogosok feladata is. A közlekedésről mind tudjuk, hogy meghatározott szabályok alapján működik, ennek ellenére folyamatosan számítani kell arra, hogy ezeket a szabályokat nem mindenki tartja be.
A statisztikai adatok szerint elsősorban az őszi hónapokban emelkedik meg a gyalogosátkelőkön történt gázolásos esetek száma. Pécsett is többször történt olyan gyalogosgázolás, ami valamilyen emberi mulasztásra vezethető vissza. Szerencsére azonban a térségben rendszeresek az olyan gyalogosok biztonságát növelő akciók, mint a Rendészeti Igazgatóság piktogram festése a járda szélére, vagy a kihelyezett gyalogos zászlók az iskola melletti átkelőhelyeken.
Gyakran sérülnek meg a gyalogosok
Pécs városában időről időre előfordulnak tragikus kimenetelű gyalogosgázolások, amelyekről utólag szinte mindig kiderül, hogy elkerülhetőek lettek volna egy kis odafigyeléssel. Néhány éve volt olyan időszak, amikor három hét leforgása alatt négy olyan gyalogosgázolás történt, amely során a zebrán ütötték el az úton átkelőt. Az egyik ilyen eset Egyetemvárosban, az Ifjúság útján történt, ahol egy 20 éves lányt ütöttek el, aki szintén a zebrán ment át az úton – szerencsére ő nem sérült meg súlyosan. Rá néhány nappal Uránvárosban, a Veress Endre utcában egy 75 éves férfi gázolt el egy hatéves kislányt, a gyermek szintén zebrán haladt át az úton. A fentiek miatt is a rendőrség folyamatosan arra kér mindenki, hogy körültekintően közlekedjen.