Pécs 2019-ben is folytatódik a Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi előadás-sorozata. A cél idén is a szavak jelentésének tisztázása, saját hagyományaink és kultúránk megértése, a hit és a tudás egységének helyreállítása. A tavaszi félév tematikája a sarkalatos és teológiai erényekre épül.
Az előadók minden hónapban egy-egy erényt állítanak a középpontba. A januári szabadegyetem a „Sarkalatos erények: Okosság” címet viselte, amelyet Görföl Tibor teológus és Udvardy György megyés püspök, házigazda ismertetett.
A megyés püspök előadása elején kiemelte, hogy az Isten nagy ajándéka az emberi értelem, melyhez kapcsolódik az okosság. „Az okosság az ember végső céljára irányul, arra, hogy bölcsen és aktuálisan jól látja a saját helyzetét, jól tudja ezt megítélni, tudja azokat az eszközöket, amelyek a céljának, mégpedig a végső céljának megfelelnek. Tudja azokat a veszélyeket is, amelyek viszont kockáztatják ennek a céljának az elérésében. Valójában az okos ember pontosan tudja, hogy az élete Krisztusban értelmezhető.”
Görföl Tibor előadásában kifejtette, hogy az okosság középpontba állításával fennállhat a gyanú, hogy a keresztény gondolkodás a görög szellem igájába hajtja a fejét, hiszen a görögök voltak azok, akik az okosságot piedesztálra emelték. Beszélt az okosság ellentéteiről is, valamint Aquinói Szent Tamás szavaival élve, arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy az okosság ellentéte a fösvénység.
„Valakinek az okosságát a természetfeletti hit megvilágítja és kitágítja.”
– emelte ki.
Legközelebb, február 20-án az igazságosságról hallhatnak az érdeklődők. A második sarkalatos erényről Székely János szombathelyi megyés püspök, a Caritas in Veritate Bizottság elnöke, Benke József jogász, valamint Udvardy György pécsi megyés püspök tart előadást.