Hazánkban 300 ezer kutya kóborol, ami annak fényében nagyon sok, hogy az országban összesen 4-5 millió kutya él becslések szerint – derült ki a Kutyaszemmel 2019 kutatásból. Arról, hogy megyénkben mennyi kutya kóborol az utcán, nincs pontos adat, viszont az állatvédő egyesületek folyamatosan kapják a hívásokat, hol hetente kettőt, hol havonta majdnem tízet.
A Siklós és Máriagyűd térségében tevékenykedő Tenkesalja Állatvédő Egyesület munkatársa elmondta, sajnos jellemző, hogy a gazdák nem tartják fontosnak az állat ivartalanítását, sajnálják rá a pénzt, ami miatt időnként meggyarapodik az utcára került állatok száma.
– Öt aktív önkéntesünk dolgozik, hogy a kutyák mindig megfelelő helyre kerüljenek. A befogott ebek között vannak chippeltek is, amelyeknek hamar meglesz a gazdája, de olyan is előfordul, hogy az állatorvos nem regisztrálta a chipet. Ez esetben több időnkbe telik, mire megtaláljuk a gazdit – mondta az egyesület elnöke. Hozzátette, ők csak chippeltetve adják örökbe a kutyát és csak olyan helyre, ahol utána tudják ellenőrizni őket. Nem cél, hogy mindenáron továbbadják az állatot, arra figyelnek leginkább, hogy jó gazdira találjanak.
Az állatvédő szerint fontos hangsúlyozni, hogy a kóbor állatok nemcsak a téli hónapokban vannak veszélyben, hanem egész évben.
– Nem kell minden állatnak bent lennie a lakásban, az alapvető dolgokat viszont biztosítani kell. Legyen egy szigetelt kutyaház, ami a nyáron a melegtől, télen a hidegtől véd. Emellett rendes ellátást kell kapnia, ivóvizet, meleg ételt és a szükséges orvosi kezeléseket. Ha ezek a feltételek teljesülnek, akkor nem lehet baja az állatnak.
A kóbor állatok falkába verődhetnek, támadhatnak, kiszaladhatnak a kocsik elé – ezekből vannak a gondok.
Gyűjtenek az állatvédő egyesületeknek
Egy tavalyi kutatásból kiderül, hogy a magyarországi menhelyek legégetőbb problémája a pénz- és szakemberhiány, a zsúfoltság, és számottevő az egészségügyi ellátására fordítható pénz szűkössége. A Kutyaszemmel társadalmi érzékenyítő programot az egyik pénzintézet indította azzal a céllal, hogy felhívják az emberek figyelmét a menhelyek és az ott élő kutyák helyzetére, a felelős kutyatartás fontosságára, hosszú távú, aktív elköteleződésükkel.
2017-ben a „Fáztál te már igazán?” kampány keretein belül közösségi adományozást indítottak: a támogatásból 42 kutyaház épült, és további 50 darab szigetelt kutyaházat adományoztak a Hangya Közösség segítségével. 2018-ban több mint 7 millió forintos pénzadomány gyűlt össze és összesen 28 állatvédő szervezet kapott segítséget. Az idei cél szintén a hazai menhelyek és a menhelyi kutyák helyzetének javítása. Aki szeretne segíteni az állatokon, adakozhat a programon keresztül, illetve a közelében tevékenykedő állatvédő egyesület közvetlen támogatásával is.