A kiszivárgott, Bognár Szilvia alpolgármesternek címzett e-mail tanúsága szerint annak írója előre egyeztethetett Péterffy Attila, Pécs polgármesterével egy pályázat lebonyolításának folyamatáról, s arról is, hogy mely cégeket kérik fel ajánlattételre – olvasható a Pécsi Újság.hu-n. A sajtóban megjelent hírek szerint végül a levél írójának érdekeltségébe tartozó vállalkozás nyerte el a megbízást.
A Fidesz közleménye:
„Egy belső levelezés került nyilvánosságra a sajtóban, amely szerint a polgármesterrel előre egyeztetve, az alpolgármester közreműködésével juttattak közpénzhez egy gyanús céget, egy olyan „átvilágítás„ ürügyén, amelyre valójában semmi szükség nem volt.
Az érintett városvezetők – Péterffy Attila és Bognár Szilvia nem cáfoltak, hanem szokás szerint hallgatnak, amit ezúttal már nem hagyhatunk annyiban. Felszólítjuk Péterffy Attilát, hogy számoljon el a pécsiek előtt ezzel a szerződéssel, ennek szakmai indoklásával és a teljesítéssel is, illetve haladéktalanul tisztázza az alpolgármesteri titkárságról kiszivárgott korrupciós levelet.
Pécs, 2020. május 28.
Pécsi FIDESZ Frakció”
Frissítés:
A pécsi önkormányzat csütörtök délután hosszú, magyarázkodó közleményben reagált, melyben többek között az alábbiakat írják:
„Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Péterffy Attila polgármester 2019 december 10-én kötött szerződést egy betéti társasággal három, Pécsett az előző városvezetés idején megvalósult, illetve megkezdett Európai Uniós, szociális rehabilitációt célzó projekt átvilágítására. Ennek azért láttuk szükségét, mert felmerült a gyanú, hogy a projektek keretében elköltött forintok nem hasznosultak érdemben. A megbízott betéti társaságot Lakatos Béla képviselte és a tényleges munkát is – a három projekt pénzügyi, műszaki és megvalósulási szempontból történő vizsgálata – ő végezte el. Az átvilágításra megkötött szerződés kikötött egy legalább 10 oldal terjedelmű szakvéleményt, a munkát a megbízott minden tekintetben bőven és határidőre teljesítette. Az elkészült szakvélemény rendelkezésre áll és érdemi megállapításokat tartalmaz.
A megbízási szerződés nettó értéke nem érte el a 800 ezer, a bruttó értéke pedig az 1 millió forintot. A közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzések esetén a nettó 2 millió forintot meg nem haladó értékű önkormányzati beszerzés esetén a polgármester vagy az általa felhatalmazott személy hozza meg az eljárást lezáró döntést, ez így történt ebben az esetben is.
Az ilyen beszerzések esetén általános szabály, hogy három, ahogy a jelenleg hatályos szabályzata fogalmaz, „a szerződés teljesítésére alkalmasnak ítélt gazdasági szereplőt kell ajánlattételre felkérni”. Hogy ezeknek a szereplőknek milyen feltételeknek kell megfelelnie, arról részletesen szól az önkormányzat szabályzata. Kiköti azonban azt is, hogy „ha a beszerzés tárgya olyan szolgáltatás, mely a szolgáltatást igénybe vevő és a szolgáltatást nyújtó közötti bizalmi viszonyra épül”, akkor nem kell három ajánlatot sem beszerezni. A szóban forgó átvilágítási megbízás pedig eleve ilyen.”