A sorba a pécsváradi Apaceller család is beállt, akik nemrég mutatták be a YouTube videómegosztó portálon lelkesítő dalukat, amit már több ezren láttak. A videóban minden családtag feltűnik, a nagyszülőktől kezdve a legkisebb unokákig. Mindennapjaikat most ők is kénytelenek külön tölteni, így a dalt is mindenki a maga házában vette fel, és csak később állt össze egy egésszé.
– A család életében generációk óta fontos szerepet játszik a zene – hangsúlyozta Apaceller Péter. – Ezért ebben a rendkívüli helyzetben úgy döntöttünk, hogy egy korábbi dalunk újragondolásával és feldolgozásával mi is szeretnénk csatlakozni a #maradjotthon és a #vigyázzunkegymásra kampányhoz. Így szeretnénk reményt adni a többi pécsváradi, baranyai, magyar családnak és persze biztatni mindenkit, hogy a rendelkezések betartása mellett, karantén idején is lehet és kell boldogan élni. Persze ehhez elengedhetetlen a kitartás, az odafigyelés, a türelem, a hit és a szeretet.
Az optimista hangulatú zeneszámra nagy szükség is van ebben a helyzetben, ezt bizonyítja az a sok visszajelzés, amit a bemutató után kaptak. Számos üzenet és telefonhívás érkezett, miszerint valóban boldoggá tette a zene a hallgatókat.
– Célunk, hogy minél több magyar családhoz eljuthasson a videónk, hiszen ahogy a szám címe is mondja, „Ez a dal a Tiéd”, azaz mindenkié – fogalmazott Apaceller Péter. – Édesapám mindig azt mondta, hogy minden helyzetben meg kell látni a jó dolgokat. Mi is ezt tettük, és úgy gondoltuk, hogy ha ilyen erős bennünk a zene iránti szeretet, ezt másokkal is megosztjuk, hogy örömöt vigyünk a mindennapjaikba.
Jubileumi koncert is tervben van
A kialakult helyzet a zenészek terveit is módosította. A családi zenekar, az Apsons idén 25 éves, amit egy koncerttel szerettek volna megünnepelni. Erről persze nem mondtak le, remélik, hogy az év második felében megtarthatják. Ezen kívül Apaceller Péter és felesége, Orsi egy gyerekkönyvet is kiadott nemrég, amelynek kapcsán számos megkeresést kaptak. Most ezeket is le kellett mondani, ezért azt találták ki, hogy az interneten rövid videókban mutatják be a könyvet Esti Mesés Világutazás Orsival és Pétivel címmel.